A kazincbarcikai Don Bosco Szakiskola és Szakközépiskola harminc hátrányos helyzetű, főként roma diákját látta vendégül a közelgő karácsonyi ünnepek alkalmából a Parlamentben Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője.A politikus kiemelte: részben az oktatásügyön, részben a foglalkoztatáson keresztül lehet megoldani a roma családok problémáit.
Azt tapasztalom, hogy akinek nincs szakmája, vagy kevésbé keresett szakmával rendelkezik, nagyon nehezen tud elhelyezkedni – fogalmazott, hozzátéve: felnőtteknél átmenetileg megoldás a közmunkaprogram, de a diákoknál egyértelműen a tanulás a kivezető út.
Harrach Péter úgy látja, hogy aki akar tanulni, annak van lehetősége. Az iskolának sok esetben pótolnia kell a környezetből fakadó hiányosságokat is, az állam dolga pedig munkahelyteremtés - mutatott rá a frakcióvezető. Az egyik diák azon kérdésére, hogy miért csökkentették a tankötelezettség korhatárát, azt mondta, hogy aki nem akar tanulni, azt nem szabad arra kényszeríteni, hogy ott üljön az iskolában, annak meg kell adni a lehetőséget, hogy elmehessen dolgozni. A diákok kíváncsiak voltak még arra, hogy miért szigorítottak a dohányzás feltételein, és szó volt még a parlamenti munkáról is. A program keretében a tanulók sétát tettek a Országházban, majd Harrach Péter ajándékcsomagot adott át a rászoruló gyermekeknek.