Hatszázezerrel több ember van biztonságban

Két év alatt hatszázezren zárkóztak fel a középosztályba és a mélyszegénységben élők száma is 168 ezerrel csökkent – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára egy keddi budapesti konferencián, amelyen ismertette a KSH november végén a témában közzétett adatait. Rétvári Bence arra hívta fel a figyelmet, hogy a szegénység és társadalmi kirekesztődés kockázatának kitettek száma óriási mértékben csökkent.

Úgy fogalmazott: hatszázezerrel több ember van biztonságban, a biztos középosztályban, ők már nincsenek kitéve a lecsúszás veszélyének.

Az államtitkár szerint az adatok azt jelzik, hogy a munkahelyteremtésre, a munkavállalás ösztönzésére épülő kormányzati politika eredményei a szociális területen, a szegénység elleni küzdelemben is láthatók. Azt hangoztatta, hogy ha a magyar emberek elől elbontják az akadályokat, akkor a növekedés, a versenyképesség sikerének zálogai lesznek. „Ha munka van, minden van, ha munka nincs, semmi nincs” – idézett egy mondást az államtitkár. A KSH adatait ismertetve közölte azt is, a bruttó bérek 3,8 százalékkal, a nettó jövedelmek 4,8 százalékkal nőttek, emellett a fogyasztás 4,4 százalékkal emelkedett és a megtakarítások is nőttek.

A jövedelemnövekedés családközpontú volt, legnagyobb nyertesei a gyermeket nevelő családok voltak, amelyek nettó átlagkeresete 2010 óta harminc százalékkal emelkedett az adókedvezményeknek köszönhetően.

A Kiút a szegénységből: esély a gyermekeinknek című – a VIII. kerületi Kesztyűgyár Művelődési Központban tartott – konferencián az államtitkár köszönetet mondott a szociális dolgozók emberfeletti munkájáért, és jelezte: az ágazati bérkiegészítés és bérpótlék csak „szerény jelképe” annak a megbecsülésnek, amit megérdemelnek. Közölte, az ágazatban dolgozók eltökéltsége és áldozatvállalása nélkül nem lehetne sikerről vagy előrelépésről beszélni.

Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár szerint a KSH-adatok alapján is látható, hogy a kormányzati programok valódi eredményeket hoztak az elmúlt években. Az államtitkár arról is beszélt, hogy a gyermekszegénység elleni küzdelem helyett inkább a szegénységi kockázatnak kitett családokról, az ezekben élő gyerekek segítéséről kellene beszélni. Hozzátette: ennek a szemléletnek a jegyében vonták össze januártól a családsegítőket és a gyermekjóléti szolgálatokat. A gyermekekkel kapcsolatos kormányzati szakpolitika fontos alapelvének nevezte a gyermeki jogok érvényesítését, valamint a szolidaritást, így például egy összetartó társadalomban nem lehet hagyni, hogy egy gyermek szükséget lásson vagy éhezzen.

Czibere Károly fontos kormányzati elvnek mondta azt is, hogy a gyerekek megsegítését hosszú távú befektetésnek, beruházásnak is tekintsék, hiszen a megfelelő körülmények között felnövő fiatalok később kevesebb egészségügyi vagy szociális kiadást jelentenek az államnak. A gyermekétkeztetési programról szólva emlékeztetett arra, hogy az elmúlt öt évben 29 milliárdról 71 milliárd forintra növelték a forrásokat. Kitért arra is, hogy jövőre kötelező önkormányzati feladattá válik a szünidei étkeztetés. Ez azt jelenti, hogy – teljes egészében a központi költségvetésből – mind a négy iskolai szünet idején biztosítják a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek étkezését.

Három milliárd forintot fordít a kormány jövőre a gyermekétkeztetés intézményi fejlesztésének támogatására

A 2015-ös összeghez képest egymilliárd forinttal többet, három milliárd forintot fordít a kormány jövőre a gyermekétkeztetés intézményi fejlesztésének támogatására – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium kincstárért felelős helyettes államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón. Berczik Ábel közlése szerint a hárommilliárdosra bővülő fejlesztési támogatás mellett a gyermekétkeztetés támogatása is emelkedik jövőre, az ideihez képest mintegy tízmilliárd forinttal 71 milliárdra nő.

A helyettes államtitkár arról számolt be, hogy idén 114 önkormányzat nyert el támogatást meglévő konyha bővítésére, felújítására, illetve új konyha építésére. Az igényelt támogatási összeg 50 százalékáig konyhai eszközök beszerzésére is lehetett pályázni, ez kiemelkedő arány a hasonló pályázatokhoz képest.

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára emlékeztetett: a kormány intézkedéseinek következtében az utóbbi időben három és félszeresére, 92 ezerről csaknem 320 ezerre nőtt azoknak a bölcsődés és óvodás korú gyermekeknek a száma, akiknek napi három étkezését ingyen biztosítják. Emellett a jövő évtől az önkormányzatoknak az eddigi pályázati lehetőség helyett már kötelességük lesz minden iskolai szünetben is biztosítani az érintett korosztály ingyenes étkezését, aminek költségeit az állam állja.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!