Hazafias nevelést a Nemzeti alaptantervbe!

A Kereszténydemokrata Néppárt a Nemzeti alaptanterv (nat) hangsúlyos részévé tenné a hazaszeretet erősítését. A nemzet iránti elkötelezettség megszilárdításának egyik eszköze lehet a diákok látogatásának megszervezése a határon túli magyar területekre, élő és intézményes cserekapcsolatok kialakítása anyaországi és határon túli közösségek között, és történelmi múltunknak, nemzeti kultúránknak és hagyományainknak a huszonegyedik század igényeinek megfelelő, a fiatalok érdeklődését megragadó módon történő oktatása – mondta Rétvári Bence, a KDNP országgyűlési képviselője sajtótájékoztatóján.

A kereszténydemokrata politikus felidézte, hogy öt évvel ezelőtt, 2004. december 5-én zajlott a határon túl élő magyarok kettős állampolgárságáról szóló népszavazás, amelynek eredménytelensége máig tartó súlyos sérelmet okozott a magyar nemzet számára.
    
Mint mondta:  öt évvel ezelőtt a népszavazási kampány során a kormánypártok leplezetlen magyarellenes hangulatkeltő médiahadjárata  során mindenki számára nyilvánvalóvá vált a szocialista és a liberális pártok félelme a valódi nemzeti egységtől. A népszavazás káros következményei még az anyaországi és a határokon túl élő magyarok közötti személyes kapcsolatokra is rányomták bélyegüket.
    
Rétvári Bence szerint a Medgyessy-Gyurcsány-Bajnai kormányok képtelenek voltak jövőképet adni a fiatalok számára. Magyarország nemzetközi megbecsülése mélyponton van, a szomszédos államokban élő magyarok érdekében a tekintélyét vesztett kormányzat képtelen hatékonyan fellépni. A fiatalok jelentős része számára a magyar kormányzat teljesítménye az utóbbi években kifejezetten kellemetlen, vállalhatatlan.

Kijelentette: a hazaszeretet erősítésének eszköze lehet a diákok látogatásának megszervezése a határon túli magyar területekre, élő és intézményes cserekapcsolatok kialakítása anyaországi és határon túli közösségek között, és történelmi múltunknak, nemzeti kultúránknak és hagyományainknak a huszonegyedik század igényeinek megfelelő, a fiatalok érdeklődését megragadó módon történő oktatása
    
Történelmünk helyes ismerete, közös nemzeti célok, a magyar nemzet tagjainak egymás iránti szolidaritása nélkül jövőnk megpecsételődött – hangsúlyozta a politikus.
    
Hozzátette: azt szeretnék, hogy a magyar emberek közösségének ne csupán közös múltja, hanem közös jövője és közös céljai is legyenek.
    
A KDNP-s politikus szólt arról, hogy az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség a nemzeti szolidaritás kifejezésére könyvgyűjtési akciót szervez a Kárpátalján élő magyarok számára. December 20-ig két helyszínen gyűjtik a könyvadományokat, az I. kerületi KDNP irodában valamint a XVIII. Kerületi Polgárok Házában.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!