A házbizottság elé viszi a jobbikos Novák Előd egy közleményét Rubovszky György, az Országgyűlés törvényalkotási bizottságának kereszténydemokrata tagja. A KDNP-s szakpolitikus hangsúlyozta: azt várja az Országgyűlés elnökétől, hogy a törvény adta keretek között járjon el a Teleki Lászlót (MSZP) becsmérlő, rasszista megnyilatkozással szemben. Álláspontja szerint gátat kell szabni az olyan szélsőséges magatartásoknak, mint amilyet Novák Előd képvisel.
Novák Előd (Jobbik) hétfőn, az igazságügyi bizottság ülése után adta ki a bírált kommünikét, „Megvásárolta a Fidesz az MSZP cigány képviselőjének parlamenti szavazatát?” – címmel. Ebben azt sérelmezte, hogy a bizottság a szocialista Teleki László szavazatával tudta csak napirendjére venni a Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár által benyújtott, a miniszteri hatáskörökről szóló törvényjavaslatot.
A házszabályban ugyanis az szerepel, hogy a bizottságok napirendje csak akkor bővíthető ki, ha ezzel a testület jelen lévő tagjainak több mint kétharmada egyetért. A kormányoldalnak azonban egyetlen bizottságban sincs kétharmadost többsége, erre a törvényalkotási bizottság fideszes elnöke, Gulyás Gergely is rámutatott a testület ülésén.
A házszabály megváltoztatására a fideszes Csöbör Katalin egy módosító javaslatot terjesztett be, amely kivenné a több mint kétharmados kitételt a szabályozásból, javaslatát azonban a törvényalkotási bizottság nem támogatta, mivel túlterjeszkedő volta miatt benyújtása nem felel meg a házszabálynak. Czunyiné Bertalan Judit (Fidesz) elmondta: bár az igazságügyi bizottság kormánypárti képviselői ehhez támogatásukat adták, a törvényalkotási bizottságban is jelen lévő tagjaik ezt visszavonják.
Novák Előd közleményét a bizottság ülésén a kormánypártok mellett mind a szocialista Bárándy Gergely, mind az LMP-s Schiffer András elfogadhatatlannak minősítette. Rubovszky György azt mondta: azt kéri következő ülésén a házbizottságtól, hogy szabjon gátat az olyan szélsőséges magatartásoknak, mint amilyet Novák Előd képvisel.