A Lakitelek Népfőiskolán rendezik a Kárpát-medencei Népfőiskolai Szabadegyetem július 1. és 6. között. A nagy érdeklődéssel kísért szabadegyetemet pénteken Lezsák Sándor, a Magyar Országgyűlés alelnöke nyitotta meg, majd bemutatta az este első előadóját, Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkárt, aki beszédében ismételten kiállt a közoktatási koncepció mellett, mint mondta: „A helyemen vagyok és folytatom a megkezdett munkát, még ha nem is fogom minden célomat elérni”.
A szükséges változtatások egyik sarkalatos pontja a pedagógus-életpályamodell, amelyben többek között rendezni kívánja a pedagógusszakmát leginkább sújtó javadalmazási rendszer problémáit. Egy másik elképzelése szerint a közoktatási intézmények igazgatóit, hasonlóan a Klebelsberg-éra gyakorlatához, a mindenkori kabinet oktatásért felelős kormánytagjának kellene kineveznie. Hoffmann szerint a felsőoktatás átalakítása során elengedhetetlenül fontos, hogy csak az átlagon felüli képességű tanulók kerülhessenek be az államilag finanszírozott képzésekre. E tekintetben együttműködést javasol az üzleti szféra képviselőivel, akik mecénásként segíthetnék a nehéz anyagi helyzetben lévő tehetségeket, illetve kikérné véleményüket arról, hogy a nemzetgazdaság mely szegmenseire szükséges koncentrálnia a felsőoktatási képzésnek. Beszéde zárásaként kinyilvánította azon szándékát, hogy az oktatási rendszer reformját még az idén ősszel elfogadja a parlament, hozzátéve, hogy a legfontosabb szempont a nemzeti tanügy kialakítása.
Lezsák Sándor köszöntőjében kiemelte, hogy a számos bírálat ellenére az államtitkár asszony továbbra is bírja Orbán Viktor miniszterelnök bizalmát, szakpolitikai gondolkodása pedig a kormányfő támogatását.