Hiánypótló drogellenes stratégiát fogadott el az Országgyűlés

A Kereszténydemokrata Néppárt  szerint hiánypótló drogellenes stratégiát fogadott el a héten az Országgyűlés, a dokumentum nagyon fontos eleme lesz a kábítószerek elleni küzdelemnek Magyarországon. Gaal Gergely, a kisebbik kormánypárt országgyűlési képviselője kifejtette: a stratégia fő irányelve a prevenció, a kínálat csökkentése azáltal, hogy a terjesztést bűnüldözési kategóriaként kezelik, az ártalom mérséklése és a felépülésközpontú kezelés.

A cél, hogy megmutassák a fiataloknak: van alternatíva, „a józan, tartalmas és tevékeny élet” – összegzett a politikus, aki szerint a stratégia alkalmas cselekvési tervek kidolgozására, és arra, hogy valódi megoldása legyen ennek a problémának.

Gaal Gergely fontosnak tartja a családok és a helyi közösségek szerepének növelését, valamint az egyházak szerepvállalását. Utóbbiaknak eddig is nagy szerepe volt a megelőzésben és a rehabilitációban – jegyezte meg.

Felidézte, hogy a 2009-ben, a szocialista kormány által elfogadott stratégia még a cselekvési terv kidolgozásáig sem jutott el, és az eredmények sem igazolták vissza helyes voltát. Valódi társadalmi egyeztetés sem volt, és az elmúlt időszakban új, pszichoaktív szerek jelentek meg, amelyek egyre jobban veszélyeztetik elsősorban a fiatalokat – mutatott rá.  Gaal Gergely szerint Magyarország egyre inkább célországgá vált a kábítószerek piacán, egyre alacsonyabb életkorban történik meg az első kipróbálás.

A KDNP-s képviselő arról is beszélt, hogy a Bajnai Gordon nevével fémjelzett politikai formáció egy olyan szervezettel működik együtt, amelynek vezetője korábban a Kendermag Egyesületben a drogliberizációért harcolt.

Hollik István, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség alelnöke szerint az elmúlt évek történései bebizonyították, a drogliberalizáció csődöt mondott. Örömének adott hangot, hogy a stratégia visszaigazolja, amit korábban is mondtak: a lehetséges kipróbálóknak felvilágosításra, a függőknek kezelésre van szükségük, míg a terjesztőket súlyos büntetéssel kell sújtani.

Szólt arról is, hogy a jövőben is megszervezik majd drogprevenciós célú programjukat, a Fűnyíró Filmfesztivált. A rendezvényen a témáról szóló filmek vetítése után volt kábítószer-fogyasztókkal lehet beszélgetni a problémáról.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!