Hibátlan diplomáciai teljesítményre van szükség

Ahhoz, hogy az egyre élesedő nemzetközi versenyben Magyarország érvényesíteni tudja érdekeit a nemzetközi piacokon, hibátlan diplomáciai és kultúrdiplomáciai teljesítményre van szükség – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a külföldi magyar intézetek igazgatóinak találkozóján szerdán a Balassi Intézetben. „A kultúrdiplomáciára, a magyar kultúra megmutatására és terjesztésére mint erőforrásra kell tekinteni" – mutatott rá a miniszter.

Szijjártó Péter elmondta: az új világrend új külpolitikai gondolkodást követel és Magyarország kormánya az elmúlt időszakban minden szükséges intézkedést végrehajtott annak érdekében, hogy ez megjelenjen a magyar külpolitikai stratégiában.

Hozzátette: az új típusú külpolitika sikere, a külgazdasági érdekek érvényesítésének hatékonysága tehát alapvetően attól függ, hogy hibátlanul elvégezzük-e a klasszikus diplomáciai, azon belül pedig a kultúrdiplomáciai feladatainkat.

„A kultúrdiplomáciára, a magyar kultúra megmutatására és terjesztésére mint erőforrásra kell tekinteni" – hangsúlyozta, hozzátéve: a magyar kultúra versenyelőny lehet akkor, amikor a nemzetközi térben gazdasági érdekeket akarunk érvényesíteni.

Mint mondta, a magyar külpolitika és külgazdaság sikere az exporton és a beruházásokon múlik, és mindkét esetben alapvető fontosságú a tárgyalópartnerben élő országkép. A jövőben ezért nagy hangsúlyt fektetnek a pozitív országkép megépítésére, amelyben nagy szerepet kap a magyar kulturális és tudományos diplomácia. Véleménye szerint ugyanis nagy hátrányt jelent, ha nem tudjuk hatékonyan és jól megmutatni a magyar kultúrát külföldön.

Az ösztöndíjprogramokkal kapcsolatban Szijjártó Péter elmondta: jelentőségük óriási, jól működnek, és a legjobb hosszú távú befektetést jelentik Magyarország számára. „Minden egyes, Magyarországon önmagát jól érző, hasznos tudást szerzett ösztöndíjas egy-egy nagykövete lesz Magyarországnak az elkövetkezendő évtizedekben" – fogalmazott a külgazdasági és külügyminiszter, hozzátéve: ezért az oktatási csereprogramokra és ösztöndíjprogramokra is nagy hangsúlyt fektetnek majd.

A külföldi magyar intézményekről szólva kijelentette, hogy a jelenleg működő 23 kulturális intézet jobb és hatékonyabb működésére, a minőség javítására  koncentrálnak, és csak utána foglalkoznak majd az intézményrendszer bővítésével. Kitért arra is, hogy a tervek között szerepel egy speciális profilt betöltő kulturális intézet nyitása Teheránban, amely a kétoldalú kapcsolatok újraépítésének lehetőségét is tartogatja.

A hatékonyság növelése érdekében az oktatási és kulturális szakdiplomaták kérdését összekötik az intézmények kérdésével. Az új integrált külügyi rendszer lényege ugyanis, hogy az egy-egy külföldi nagyvárosban található intézmények integráltan működjenek. „Fontos, hogy a Balassi Intézet kulturális intézetei a nagykövetségekkel integráltan, világos koordinációk és instrukciók alapján működjenek" – fűzte hozzá.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!