A hiteles kereszténység védelmet nyújt

A hiteles kereszténység adja a legbiztosabb védelmet a rasszizmus és az antiszemitizmus ellen, és biztosítja azt, hogy soha többet ne forduljon elő a holokauszt – mondta Harrach Péter Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara és a Barankovics Izraelita Műhely rendezvényén. A Közösen-Együtt című, a magyarországi holokauszt 70. évfordulójára emlékező konferencián a frakcióvezető arról beszélt: hívő keresztények és zsidók ugyanazt válaszolják a kor nagy kérdéseire, és „képesek egymás felé fordulni”.

Nincs olyan tisztességes ember, aki ne tisztelegne a holokauszt áldozatai előtt, és ezt követeli tőlünk a keresztény hit is – fogalmazott Harrach Péter, kiemelve: a mostani színes világban éppen a hitünk kapcsol össze bennünket, mert „van különbség közöttünk, de feszültség nincsen. Utalt arra, hogy a keresztény és a zsidó emberek között sem mindenki hiteles, de nekünk az a dolgunk, hogy erősítsük a hiteles emberek közösségét.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!