Feltámasztott bennünket a közösség és a törvény ereje. Valami történt velünk, mert már nem lehajtott fejjel járunk, mert ismét egymás szemébe nézünk. Tartásunk büszke, nincs miért szégyenkeznünk. Amit elveszítettünk az önös érdekek kergetése közben, most megtaláltuk, visszakaptuk. Közös erőink megosztásának bűnét megbántuk, és megbocsátottuk. Tanultunk belőle, önbecsülésünk a régi lehet. Barátaim: az történt velünk, hogy reménykedtünk, és még sok ezerszer is több annál: bíztunk. És az történt, hogy nemcsak bíztunk, hanem azt tettük, ami a legtöbbet jelenti. Hittünk és erőt kaptunk cserébe.

Miközben keseregtünk sorsunkon, panaszkodtunk a körülményekre, mérgelődtünk a közöny miatt, elégedetlenkedtünk az élet szűkmarkúsága okán, dühöngtünk tehetetlenségünkben, mégis hittünk. Miközben kényszeredetten néztük elfutni húsz esztendő tolvajait, s tűrtük a méltánytalanságot, miközben tombolni és acsarkodni láttuk embertársainkat, még mindig hittünk. És miközben úgy éreztük, hogy már nem bírjuk tovább, és elhagy a remény, a hit mégis velünk maradt. A hittel kapott erő pedig törvényt szült, s a nemzet alaptörvényét alkotta. A Húsvéti Alkotmány kihirdetésekor, a béke szertartása után most feltérdelünk és fölegyenesedünk. Köszöntjük egymást a béke jelével. Milliók kezében ismét ott lehet önön életük és a másik ember keze. Az önrendelkezés és a többi magyarra való utaltság.

Valami már történt körülöttünk barátaim! Húsvét van. Krisztus feltámadott, békességet hagyott ránk, az ő békéjét adta nekünk. Adjon erőt a magyar nemzeti közösségnek is ez a visszaadott, visszakapott lehetőség. Mert még csak a törvények alapja áll készen. Ezt követően kell fölemelni rá az ország új építményét.