Hoffmann Rózsa kiáll a kódex mellett

A pedagógus etikai kódexre mindenképpen szükség van – többek között erről beszélt a Magyar Nemzetnek Hoffmann Rózsa volt oktatásért felelős államtitkár. Bár a KDNP-s szakpolitikus nem utasítja el a kilenc évfolyamos általános iskola magyarországi bevezetését, ez szerinte a közeljövőben nem kerülhet sorra. A képviselő szerint a hazai oktatásügy következő nagy kihívása a migránsgyermekek integrált oktatásának megkezdése.

Kizárólag hosszú és alapos, akár több évtizedes előkészítés nyomán tudná csak elképzelni Hoffmann Rózsa a kilenc évfolyamos oktatási modell magyarországi bevezetését. Lapunk érdeklődésére a KDNP-s országgyűlési képviselő nyomatékosította, hogy figyelembe kell venni egy esetleges váltás költségvetési vonzatait is. A szakpolitikus szerint enélkül hiába váltotta be a kilenc évfolyamos rendszer más országokban a hozzá fűződő reményeket, itthon nem lesz sikeres. A vita az ügyben még semmiképpen sem tekinthető lezártnak – tette hozzá az országgyűlési képviselő, akivel tegnapi tanévnyitó sajtótájékoztatója után készítettünk interjút. Ismeretes, Hoffmann Rózsa 2011-ben még oktatásért felelős államtitkárként keveredett vitába Pokorni Zoltánnal, miután a fideszes politikus javaslatot tett a köznevelési törvény vitájában a kilenc évfolyamos általános iskola bevezetésére.
Harmadik évébe lépett a Nemzeti alaptanterv

A volt államtitkárt arról is megkérdeztük, egyetért-e azzal a több pedagógus-szakszervezet és az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára, Czunyiné Bertalan Judit által is megfogalmazott véleménnyel, miszerint szükség volna az általános iskolában a tananyag mennyiségének drasztikus csökkentésére. – Nem merném állítani sem azt, hogy a tananyag túl sok, sem azt, hogy nem – válaszolta a KDNP-s politikus, nyomatékosítva, hogy idén még csak harmadik évébe lépett a Nemzeti alaptanterv (NAT) és a kerettanterv. „Nem volt ideje teljesen végigfutni”, így egyelőre nincsen semmilyen valódi tapasztalat arra vonatkozóan, hogy valóban „túlterjeszkedő-e” az abban foglalt tananyag – fejtette ki Hoffmann. A politikus szerint ennek megítélésében segít majd a jövőben az újonnan kialakított szaktanácsadói, illetve tanfelügyelői rendszer, amely a gyakorlatban is vizsgálni fogja, hogyan működik a NAT.

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) által felhalmozott több mint tízmilliárdos tartozással kapcsolatban Hoffmann Rózsa azt mondta, „neveléssel és oktatással foglalkozó képviselőként” nem a költségvetésért felelős, ezért őt csak az érdekeli, hogy határozott ígéretet kapott a kormánytól arra, rendezni fogják a tartozást.
Folytatódnak a változások

A sajtótájékoztatón a volt államtitkár jelezte, hogy folytatódnak a köznevelésben 2010-ben elindított, a teljes rendszert érintő változások a jövő héten kezdődő 2015/2016-os tanévben is. Az egyik legfontosabb változásként azt nevezte meg, hogy idén ősztől már minden hároméves kort betöltött kisgyermeknek óvodába kell járnia. Az új szabályozástól a KDNP hosszú távon jelentős pozitív eredményeket vár – hangsúlyozta szakpolitikus, hozzátéve, hogy az új rendszert azért nem lehetett korábban bevezetni, mert ehhez létre kellett hozni a megfelelő számú óvodai férőhelyet. A KDNP-nek nincsen információja arról, hogy bárhol feszültség volna a férőhelyek hiánya miatt.

Hoffmann Rózsa szót ejtett arról is, hogy folytatódik a pedagógus-életpálya kiépítése. Kitért rá, nincs szó arról, hogy a jövőben mindennapi énekórát vezessenek be, ugyanakkor az valóban terítéken van, hogy többet énekeljenek a diákok. Az oktatásügy következő nagy kihívásának nevezte a „népvándorlás” nyomán Magyarországra érkező, s itt rövidebb-hosszabb ideig tartózkodó gyermekek oktatását-nevelését. Ez a politikus szerint integrált módon, a magyar gyerekekkel közös rendszerben történik majd meg. A hevesen kritizált pedagógus-etikaikódex tervezetével kapcsolatban elmondta, nem tartja elképzelhetőnek, hogy annak tartalma ne kötelező érvénnyel legyen átültetve a gyakorlatba. Nyomatékosította, minden fontos humánszakmának van etikai kódexe, s ha bárkinek kifogása van a tervezet tartalmával kapcsolatban, az tegye meg észrevételeit (október 4-ig a Nemzeti Pedagóguskarnak – a szerk.). Hoffmann Rózsa hangsúlyozta, szükség van etikai kódexre, emellett a KDNP mindig is kiállt.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!