– A világ? Az emberiség évezredek óta vándorol, keres, és gyakran tévelyeg. Korunkban a tévelygés már apokaliptikus következményekkel fenyeget. Mit látunk, ha csak szűkebb kontinensünk határain belül maradunk? Földünk kizsákmányolását, beton, acél és huzalok közé préselt szennyes városokat kevesek csillogásának ellentéteként, egymás kizsigerelését, terjedő önzést, kapzsiságot, álarc mögé bújt hazugságot, agressziót, az ember életének értelmet adó közösségek széttöredezését. Az elemi ösztön, a gyermekvállalás deformálódását. Egyszóval az Európát megteremtő értékrend, az antikvitás és a zsidó-keresztény hagyomány és erkölcs felbomlását. Helyette a fogyasztói társadalom diktálta tanítást: „szerezd meg, fogyaszd el, élvezd! Itt és most, ne törődj semmi egyébbel! Légy te magad a világ közepe, és mindennek a mértéke!” 

 

 

– Ám látjuk az ettől szenvedő emberek tömegét is. És látjuk a felettük uralkodó pökhendieket, akik a szent demokrácia díszleteibe öltöztetik hatalmi gőgjüket. De látjuk az istenáldotta szép tájakat, ember alkotta csodálatos építményeket, hallhatjuk a lelkünket felemelő zenét, kereshetjük Istent templomainkban vagy azon kívül, rácsodálkozhatunk az évszakok hozta változásokra, és örvendezhetünk gyermekeink, unokáink mosolyának. A tévelygő világ tehát sokszínű. Az ecsetet – hol isteni, hol sátáni sugallatra - Európa polgárai fogják.

 

– Szép hazánkban sem másként… 

 

– Magyarország a tévelygésben Európa élén jár. A kommunista utódpártról és az annak reformszárnyából kinőtt mai liberálisokról – az öszödi beszéd nyilvánosságra kerülése óta –nekem Szolzsenyicin szavai jutnak eszembe. Idézem, megéri: „A kommunistánál kártékonyabb és veszélyesebb embertípust még nem produkált a történelem. Cinizmusuk, szemtelenségük, hataloméhségük, gátlástalanságuk, rombolási hajlamuk, kultúra- és szellemellenességük elképzelhetetlen minden más normális, azaz nem kommunista ember számára. A kommunista nem ismeri a szégyent, az emberi méltóságot, és fogalma sincs arról, amit a keresztény etika így nevez: lelkiismeret. A kommunista eltorzult lélek. Egészséges szellemű európai ember nem lehet kommunista! Nincs olyan vastag bőrt igénylő hazugság, amit egy kommunista szemrebbenés nélkül ki ne mondana…” 

 

 

– Jól érti. A mi hazánk kétszeresen is súlyos beteg. Magán viseli a fejlett világot sújtó kór minden tünetét, ráadásul saját félrekezelt, kigyógyítatlan bajaitól is szenved. Általános állapotát hűen mutatják évről évre az október 23-át övező események. Ez évben a főváros hermetikusan lezárt utcái, ahová a nép, amely az 56-os forradalmat végigcsinálta és átszenvedte, még véletlenül sem tehette be a lábát. A kordonok mentén zord rendőrök, akik közül soknak agymosott tudatába beleültették a meggyőződést, hogy népszerűtlen mai urainkat komoly veszély fenyegetheti az Operaházban. A gyűrűn kívül néhány szerencsétlen randalírozó, akik elhitetik magukkal, hogy ismét forradalmat csinálnak. Az országban szerte pedig az egész látványosság és saját történelme iránt közömbös emberek milliói, akiknek többsége már azt sem tudja, miért lyukas az 56-os zászló. És darabokra töredezett kisebb-nagyobb csoportok, fájdalmat hordozó emberek, akik valóban siratják e napon az elveszett, s még mindig meg nem talált teljes szabadságot. A 2008-as év számomra egyik legemlékezetesebb pillanata épp ez utóbbihoz fűződik. A kép, amelyet a televíziós kamerák jóvoltából milliónyian láthattunk (a 301-es parcellában egy szelíd hangú nő bocsánatkérésre szólítja fel a hatalmi pózban tetszelgő „uralkodót”, akinek asszonya félelemről és gyilkos haragról árulkodó pillantással válaszol) szimbolikusan magába sűríti a mai Magyarország lelkiállapotának lényegét. 

 

 

– Az utóbbi éveket, így 2008-at is magam próbatételként élem meg. Várom, hiszem, hogy „lesz még egyszer ünnep e világon”. Próbálok is tenni érte, akár mint családanya, akár mint tanár vagy politikus. Tudom, hogy a közelgő politikai fordulat után ugyan nem lesz több pénz a bukszánkban, de a helyükre kerülnek a dolgok, és az igazság igazság lesz, a hazugság pedig hazugság. És nem mocskol be többé semmiféle megtévesztő kettős beszéd!

 

– Tényleg hiszi mindezt? 

 

– Vörösmarty Mihályt idézem: „Mi dolgunk a világon? Küzdeni/ Erőnk szerint a legnemesbekért.” Ebben a reménységemben erősít az a politikai közösség, a Kereszténydemokrata Néppárt és nagyobbik szövetséges partnere, a Fidesz, amelyhez tartozom. A KDNP-ben közös értékrenden alapuló szilárd szakmaiságot, egymás és az elesett emberek iránti szolidaritást, őszinteséget, szeretetet tapasztalok szüntelenül. Ha a gondviselés is úgy akarja, a következő választások után ez az erő lehet majd Magyarország betegségeinek orvoslója!