Hollik István kereszténydemokrata képviselő az ATV Egyenes Beszéd című műsorában elmondta, hogy véleménye szerint jó ötlet volt, hogy a kiskereskedelemben dolgozókat meg akarták védeni és biztosítani akarták számukra a vasárnapi szabadnapot. A KDNP-s politikus szerint a hibát ott követték el, hogy figyelmen kívül hagyták, hogy azzal, hogy egy társadalmi csoportnak jogot adtak, sok más ember úgy érezte, hogy megfosztják a vásárlás lehetőségétől.
Megszavazta a Parlament a szabad vasárnap visszavonásáról szóló törvényt. A szavazáson végül nem vett részt sem Lázár János, sem Kövér László. A Kereszténydemokrata Néppárt képviselői egy „udvarias nemmel" tartózkodtak a szavazáson.