A holokauszt a nemzet közös fájdalma volt

A nemzet közös fájdalmának és veszteségének nevezte a holokausztot Orbán Viktor miniszterelnök a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja alkalmából a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) írt levelében. A Heisler András Mazsihisz-elnöknek címzett levélben a kormányfő azt írta: az emléknapon „új alkotmányunk szavaival valljuk, hogy a XX. század erkölcsi megrendüléshez vezető évtizedei után múlhatatlanul szükségünk van a lelki és szellemi megújulásra”.

A miniszterelnök szerint itt az idő a megújulásra, eljött az ideje annak, hogy a magyar nemzet történelmét végre egészben lássuk.

„A magyar zsidóság fájdalma minden magyar ember fájdalma. Bár a holokauszt borzalma zsidó honfitársainkra méretett, az ő életüket, javaikat pusztította el, a nemzet közös fájdalma és vesztesége volt. Felfogásunk szerint ugyanis a magyar zsidóság a magyar nemzet része volt, és az is marad” – fejtette ki.   

Orbán Viktor biztosította a Mazsihisz elnökét, hogy a magyar zsidók közössége a most alakulófélben lévő kormány tiszteletére, barátságára és védelmére a jövőben is számíthat.   

„A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja alkalmából kérem, fogadja együttérzésemet, és engedje meg, hogy kifejezzem a magyarországi zsidó közösség iránti nagyrabecsülésemet” – zárta levelét a miniszterelnök.    

Az Országgyűlés 2000. évi döntése értelmében 2001 óta minden évben április 16-án tartják a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját, arra emlékezve, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!