Hosszú távú építkezésbe kell kezdeni + videó

A gazdasági és pénzügyi válság gyökere a pénz szerelme és az ezzel kapcsolatos csalás – mondta Balog Zoltán, az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil és vallásügyi bizottságának elnöke a Van kiút... – Összefogás egy élhetőbb Magyarországért című konferencián Budapesten.

Nem szabad azt gondolni, hogy egy kormányváltással önmagában megoldódnak majd a problémák, mert lelki fordulat nélkül nem lesz változás – mondta Balog Zoltán a konferencián. Hozzátette: a válság összehozhatja az embereket, de szembe is fordíthatja egymással őket, ennek jelei a jobboldalon is láthatóak.

Rogán Antal, a főváros V. kerületének fideszes polgármestere szerint a sikertelenség oka nem a gazdasági körülményekben keresendő, hanem a lelkekben. A gazdasági válság még inkább sikertelenné tette Magyarországot. Ennek – mint mondta ľ két oka van: „a sikertelen politikai vezetők, illetve az emberekben a belső változásukhoz fűződő igény hiánya”. Ezzel szemben „akkor tudunk erősek lenni, ha a sokszínűséget eggyé tudjuk kovácsolni” – mutatott rá. A válságból való kilábalás egyik záloga, hogy megújuljanak a közösségek – tette hozzá.

Mikola István, a Szent István Alapítvány elnöke szerint nincs rövid távú megoldása a válságnak, épp ezért hosszú távú építkezésbe kell kezdeni négy területen. Ezek: az identitás ápolása, a szolidaritás, a családok támogatása, valamint a hit. Az emberhez kell visszanyúlni, így van remény a válságból való kilábalásra – mondta Mikola István.

Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) főrabbija a konferencián azt mondta: az előítéletekkel szemben leginkább a párbeszéddel lehet tenni. A jó példák közül megemlítette az EMIH által a budapesti Nyugati téren rendezett hanukaünnepséget és a Sziget fesztiválon felállított rabbisátrat. A társadalom bajba jutott része számára az egyháznak anyagi és szellemi segítséget is kell nyújtani, mert „ha Magyarországot jobb helyzetbe akarjuk hozni, az embertársainkról kell gondoskodni”. Ugyanakkor az egyénnek is meg kell mindent tennie, hogy kijusson a válságból, mert „az Örökkévaló megáldja azt, amit a kezed munkájával teszel” – mondta.

Darvas István VIII. kerületi rabbi arról beszélt, hogy a vallások között „a legkisebb közös többszöröst kell megtalálni, és az Isten, mert az ő létében minden vallás képviselői megegyeznek”. Meg kell ismerni azonban mások vallását is, „még ha azt nem is fogadjuk el”. Ezzel együtt senkinek sincs joga, hogy ítéletet mondjon a másik felett.

Tempfli József nyugalmazott római katolikus püspök előadásában egyebek mellett a munka jelentőségét hangsúlyozta. „Hogy merre megy a világ, az határozza meg, hogy kik mutatnak példát az embereknek” - tette hozzá.

Mészáros Kálmán, a Magyarországi Baptista Egyház elnöke kijelentette: „beteg a nemzet lelke, a legpesszimistább nép lettünk”. Az utóbbi hét évben százhatvanezerrel csökkent az ország lakossága, és minden második házasság felbomlik. Naponta hét öngyilkosságot követnek el az országban, az abortuszok miatt pedig az utóbbi 50 évben 6 millió gyermek nem született meg. A válság kezelésében „az egyház sincs a helyzet magaslatán”, Jézus evangéliumát nem fogadja el a társadalom nagy része – közölte.

Endrei Katalin, a Fidesz női tagozatának elnöke kijelentette: a válságból az egyházak segítségével lehet kikerülni, mert azok segíthetnek „új világot teremteni, amelynek alapja a szeretet és egymás megbecsülése”. Kiemelte, hogy tudatosítani kell az emberekben: a bajban "nem az számít, hogy ki melyik felekezethez tartozik”, csak az, hogy segítsenek egymásnak.

Szeverényi János, a Magyarországi Evangélikus Egyház missziói központjának vezetője negatívumként említette, hogy az Országgyűlésben törvényesítették a bejegyzett élettársi kapcsolatot. „Életellenes halálkultúrában élünk”, az utolsó stádiumban, „gyermekeinket pedig a pusztulásba viszik”, ami ellen tiltakozni kell – mondta.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!