Általános illetékmentességet élveznek azok az okmánycserék, amelyek amiatt válnak szükségessé, hogy az önkényuralmi rendszerekhez köthető elnevezéseket a közterületeknél 2013. január 1-jéig meg kell változtatni - hívta fel a figyelmet Stágel Bence kereszténydemokrata országgyűlési képviselő keddi sajtótájékoztatóján. Arra bátorította az önkormányzatokat, hogy olyan új elnevezéseket válasszanak, amelyek összekötik az embereket.
A kereszténydemokrata politikus szerint az önkényuralmi rendszerekhez köthető elnevezések tilalmát rögzítő, hétfőn elfogadott törvénnyel több mint 20 éve húzódó problémára tett pontot az Országgyűlés. Szomorú ténynek nevezte, hogy az ország településein a mai napig több száz, a kommunista diktatúra nyomait őrző közterületi elnevezéssel lehet találkozni. Lenin utcára, Vöröscsillag utcára, Tanácsköztársaság utcára 2012-ben egyáltalán nincs szükség - mondta Stágel Bence.
A jövőben nem szerepelhet cég, civil szervezet, sajtótermék elnevezésében, közintézmény vagy közterület sem viselheti majd olyan személy nevét, aki a 20. századi önkényuralmi politikai rendszerek megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában vezető szerepet töltött be. Kétség esetén a Magyar Tudományos Akadémia állásfoglalását kell kérni - jelezte Stágel Bence.
Felidézte, hogy a változtatások határideje a közterületi elnevezéseknél 2013. január 1., a többi esetben pedig 2014. január 1. Arra bátorította az önkormányzatokat, hogy olyan új elnevezéseket válasszanak, amelyek nem szétválasztják, hanem összekötik az embereket.
Kérdésre válaszolva azt mondta: konkrét esetekben nem szeretnének állást foglalni, mert az nem a politikusok, hanem a történészek feladata. A Népszabadságnak, vagy a Népszavának nem kell féltenie az elnevezését - jegyezte meg, majd egy Horthy Miklósra vonatkozó másik felvetésre azt mondta: az a személyes véleménye, hogy ő a 20. század egyik történelmi személyisége, és ha szülőfalujában szobrot állítanak vagy közterületet neveznek el róla, azt nem tartja kifogásolhatónak.
Kőszegi Zoltán képviselő, Dabas fideszes polgármestere úgy fogalmazott: az elfogadott törvénnyel fejet hajtottak a 20. századi önkényuralmi rendszerek áldozatai előtt. Az, hogy mindennap ilyen elnevezésekkel találkozzanak a felnövekvő generációk, méltatlan, különösen azokkal szemben, akik ezeknek a rendszereknek az elszenvedői voltak.