A sajátos nevelési igényű tanulók tankönyvtámogatására huszonnégymillió forintot fordít a kormány – közölte az oktatási államtitkárság pénteken az MTI-vel. A benyújtott igények alapján az önkormányzati fenntartók több mint 22,4 millió forint, a nem állami intézményfenntartók csaknem 1,5 millió forint, egy központi költségvetési szervként működő felsőoktatási intézményfenntartó pedig mintegy 100 ezer forint tankönyv-támogatási hozzájárulást kap.
A sajátos nevelési igényű tanulók oktatásának hatékonyabbá tétele érdekében támogatást igényelhettek a helyi önkormányzatok, a közoktatási feladatot ellátó nem állami, nem önkormányzati intézmények, illetve a központi költségvetési szervként működő felsőoktatási intézmények fenntartói a fenntartásukban lévő közoktatási intézmények 1-13. évfolyamain, a szakiskolák 9-10. évfolyamain és a szakképzési évfolyamokon a nappali rendszerű iskolai oktatásban részt vevő sajátos nevelési igényű tanulók létszáma alapján.
Balog Zoltán, az emberi erőforrások miniszterének döntése értelmében a benyújtott igények alapján az önkormányzati fenntartók több mint 22,4 millió forint, a nem állami intézményfenntartók csaknem 1,5 millió forint, egy központi költségvetési szervként működő felsőoktatási intézményfenntartó pedig mintegy 100 ezer forint tankönyv-támogatási hozzájárulást kap – írta az államtitkárság.
A támogatott intézmények listája és a támogatás összege megtalálható a kormány honlapján (www.kormany.hu).