Idősbarát önkormányzatokat díjazott a kormány

Szeretnénk megváltoztatni azt a felfogást, hogy az idős az, aki a nyugdíjat várja és teher a társadalom vállán – jelentette ki Soltész Miklós szociális az Idősbarát Önkormányzati Díj és szakmai elismerések átadó ünnepségén az Országházban. A kereszténydemokrata államtitkár köszönetet mondott azoknak az önkormányzatoknak és díjazottaknak, akik munkájukkal segítik az időseket és lehetőséget teremtenek egy aktív időskor megéléséhez.

Soltész Miklós elmondta,  amikor kiírták a pályázatot, arra szerettek volna buzdítani minden önkormányzatot, hogy próbáljanak valamilyen – a szokásos ellátáson túlmutató – pluszt is behozni az idősekkel kapcsolatos tevékenységi körükbe. Fontos cél, hogy a különböző generációkat összekössük – fogalmazott -, ezért kiemelt jelentőségű a fiatalok bevonása az idősek segítésébe, a társadalmi felelősségvállalás elősegítése.

Soltész Miklós egyúttal arra is kérte idős honfitársainkat, hogy ne üljenek fel a nyugdíjakkal kapcsolatos rémisztgetéseknek, mivel a Kormány elkötelezett a nyugdíjak reálértékének megőrzése mellett.

Farkasné dr. Gasparics Emese, a Belügyminisztérium önkormányzati helyettes államtitkára beszédében úgy fogalmazott az idősügyi ellátás fontos erkölcsi kötelessége az önkormányzatoknak és a megújuló önkormányzati rendszer még inkább alkalmas lesz az idősek segítésére.

Idősbarát Önkormányzati Díjban részesült: Balmazújváros, Csongrád, Lippó,  Lovászpatona, Törökbálint és Zákány Önkormányzata.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!