Ifjúsági ernyőszervezet létrehozását kezdeményezi az IKSZ

Kárpát-medencei ifjúsági ernyőszervezet létrehozását kezdeményezi az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség – jelentette be a szervezet ügyvezető elnöke. Gaal Gergely elmondta: a Kárpát-medence minden régiójában megkeresik e célból a keresztény, konzervatív politikai pártok ifjúsági szervezeteit. A tárgyalások novemberben kezdődnek, és még idén létrejöhet az ernyőszervezet. Ebben a folyamatban stabil partnernek tekintik a Fidelitast – jelezte.

A kormánypárti politikus ismertette: az a céljuk az ernyőszervezet létrehozásával, hogy különböző politikai kérdésekben egyeztetni tudjanak egymással, illetve közösen lépjenek fel egy-egy adott témában.

Tudatosítani kell a fiatalokban a fontos ügyeket

Vannak olyan ügyek, amelyek az egész magyarság számára fontosak, s ezt szeretnék tudatosítani a fiatalokban is – fejtette ki, példaként említetve a székelyek vasárnapi menetét.

Gaal Gergely megjegyezte: az egyszerűsített honosítással a korábbinál szorosabb közjogi kapocs jött létre az elszakított nemzetrészek és az anyaország között, és ez új távlatokat nyit a közéleti cselekvésben is.

Hozzátette: az IKSZ az elmúlt három évben az egyik legfontosabb feladatának tekintette a Kárpát-medence politikai pártjaihoz kötődő ifjúsági szervezetekkel való élő kapcsolattartást.

Uniós szempontból is fontos az ernyőszervezet létrehozása

Törcsi Péter, az ifjúsági szervezet alelnöke elmondta: az elmúlt mintegy három évben több mint száz közös rendezvényt, konferenciát tartottak külhoni magyar ifjúsági szervezetekkel. Nagyon sok civil, kulturális, karitatív programot is szerveztek, amelyeknek szintén az volt a célja, hogy a határon túli és a magyarországi fiatalok közötti együttműködést erősítsék – tette hozzá.

Uniós szempontból is előremutató lehet az ernyőszervezet létrehozása – mondta, és felidézte, a magyar elnökség egyik prioritása volt, hogy többek között Romániát támogassa a schengeni övezethez való csatlakozásban. Ez ugyanis jelentősen megkönnyíti majd az ottani magyarság számára az anyaországgal való kapcsolattartást. A keleti bővítés megvalósulását szintén kiemelte, mint olyan lépést, ami a kárpátaljai magyarság miatt fontos.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!