IKSZ-javaslatok a digitális kultúra fejlesztésére

Az e-könyvek és a digitális tankönyvek áfakulcsának 18 százalékra csökkentését, a tízujjas gépelés kötelező oktatását az általános iskolákban és állami pályázatokat modernebb számítástechnikai eszközökre – javasolta az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség a Netet nekünk! program részeként. A programot ismertető sajtótájékoztatón Hollik István, a KDNP országgyűlési képviselője úgy fogalmazott: olyan országot szeretnének építeni, melyben a digitális világ előnyeit élvezhetik a fiatalok.

Nacsa Lőrinc, az IKSZ elnöke a javaslatcsomagot ismertetve elmondta: fontosnak tartják az online- és médiatudatosság, az adatvédelem oktatását, a téma beemelését a tanrendbe, akár meghívott előadóval, külön osztályfőnöki órákkal. Közlése szerint ez modellszinten már egy-két helyen működik.

Azt is szeretnék, hogy a digitális tehetséggondozás külön kategória legyen Nemzeti Tehetséggondozó Programon belül, és ezzel kapcsolatban legyenek pályázati források. Az internetes keresés oktatásának beemelése a Nemzeti alaptantervbe szintén a javaslataik között szerepel.

Nacsa Lőrinc emellett állami pályázatokat tart szükségesnek az iskoláknak modernebb számítástechnikai eszközökre, és az elavultak frissítésére. Fontosnak nevezte a digitális tehetségek bevonását az informatika oktatásába és a tanrend kidolgozásába.

Közölte: felkérik a kormányt, hogy nagy digitális technológiai cégeket is vonjanak be a digitális kompetenciák fejlesztésébe és bevált jó gyakorlatok mentén szólítsák meg a fiatalokat.

Hollik István, a javaslatot támogató Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) országgyűlési képviselője kiemelte: a digitális gazdaság és a digitális világ alapvetően átformálta az európai életformát, s a fiataloknak természetes, hogy "többet vannak online mint offline".

Azt is világosan látják, hogy a digitális világnak legalább annyi veszélye lehet a fiatalokra nézve, mint amennyi lehetőség rejlik benne – tette hozzá.

Úgy fogalmazott: olyan országot szeretnének építeni, melyben a digitális világ előnyeit élvezhetik a fiatalok, a veszélyekre pedig kellő mértékben fel tudják hívni a figyelmüket.

Hollik István rámutatott arra is, hogy a digitális kompetenciák hiánya, a digitális "írástudatlanság" ma már a fiatalok számára egyértelmű versenyhátrányt jelent a munkaerőpiacon. Azért indítják el a Netet nekünk! programot, hogy felhívják a figyelmet erre az elsősorban fiatalokat érintő témára és javaslatokat fogalmazzanak meg a kormányzat számára – jelezte.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!