Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség üdvözli a Fővárosi Közgyűlés hétfői határozatát, mely szerint Károlyi Mihály szobrát eltávolítják a budapesti Kossuth térről. Stágel Bence, a szervezet elnöke, KDNP-s képviselő és Gaal Gergely elnökhelyettes az MTI-hez eljuttatott állásfoglalásában kiemelte: kereszténydemokrataként vallják, hogy a XX. század tragédiákkal teli történelme akkor zárható le teljesen, ha a tragédiák okozói az őket megillető helyekre kerülnek.
A szélsőséges diktatúrák és a létrejöttüket elősegítő erők nem szolgálhatnak példaképül a jövő nemzedékei számára. „Károlyi Mihály Népköztársasága teremtette meg a szellemi és politikai alapokat az utána következő a bolsevista rémuralomhoz, ezért szobrának nincsen helye Magyarország főterén, a Parlament épülete mellett" – szögezték le, hozzátéve: ideje ezt megérteniük azon baloldali politikusoknak is, akik Károlyi szellemi örökségét még ma is magukénak vallva őrséget állnak szobránál.
A kommünikében kitértek arra is, hogy örömmel fogadták ezért a Legfőbb Ügyészség nemrég hozott határozatát, amelyben teljes körű jogi, erkölcsi és politikai rehabilitációban részesítette Mindszenty József bíborost, aki a huszadik század tömeggyilkos diktatúráinak legsötétebb időszakaiban is, minden őt ért megpróbáltatás ellenére hajlíthatatlanul kiállt hazája és keresztény hite mellett.
Hétfőn tulajdonosi hozzájárulást adott a Fővárosi Közgyűlés a budapesti Kossuth Lajos téren álló Károlyi Mihály-szobor ideiglenes elbontásához, raktárba szállításához, majd az érvényes engedélyek birtokában az alkotás Siófokon történő felállításához. Az alkotás elbontását az Országgyűlés Hivatala kezdeményezte a Kossuth téri rekonstrukcióhoz kötődően. A siófoki képviselő-testület az idén február 23-án már hozott elvi döntést a szobor befogadásáról, annak elhelyezéséről azonban még dönteniük kell. A tervek szerint a szobor a vasútállomás előtti Millennium parkban áll majd.
Az emlékművet csak a siófoki döntés után lehet a városba szállítani. Emellett a két érintett önkormányzatnak haszonkölcsön-szerződést is kötnie kell, amely a térítésmentes átadást tartalmazza. Siófokon elsőként a helyi születésű Varga Imre szobrászművésznek mint a szerzői jogok tulajdonosának és a város díszpolgárának, valamint egy szakmai zsűrinek kell áldását adnia arra, hol állítsák fel a városban Károlyi Mihály szobrát, a képviselő-testület csak azt követően hozhatja meg a végső döntését. Varga Imre Kossuth-díjas szobrászművész Károlyi Mihályt ábrázoló alkotása 1975-ben, a politikus születésének 100. évfordulója alkalmából készült. A mintegy négy és fél méteres fém ívek alatt szürke gránitlapokon a volt köztársasági elnök körülbelül két és fél méter magas bronzfigurája áll.