Internetes kampányt indít az IKSZ

Internetes kampányt indít az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség az Egy közülünk akció népszerűsítésére. Internetes aláírásgyűjtő-kampányt indít az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség az Egy közülünk magzatvédő akció népszerűsítésére. Rétvári Bence, a KDNP alelnöke az IKSZ-szel közösen tartott sajtótájékoztatón elmondta: a KDNP hetek óta gyűjti az aláírásokat az európai polgári kezdeményezés keretében.

A részletekről szólva a kereszténydemokrata politikus kifejtette: ha legalább hét országból egymillió aláírás összegyűlik, akkor az Európai Uniónak napirendjére kell tűzni ezt a kérdést, és valamilyen jogszabályt kell alkotnia. Az a cél, hogy az unió ne támogasson anyagilag eurómilliókkal olyan kísérleteket, amelyek a magzati élet elpusztításával járnak.

Tájékoztatása szerint 2010-ben 23 milliárdnak megfelelő összeget költött ilyen kísérletekre az unió. Hozzátette: ezeknek a pénzeknek máshol jobb helye lenne.

Bíznak abban, hogy egyre több országban érik el az aláírások számát tekintve a szükséges minimumot, Magyarországon április elejére összegyűlt a nemzeti minimumként meghatározott 16.500 aláírás – jelentette ki Rétvári Bence.

A politikus jelezte: a KDNP nemcsak a saját szervezeteihez, hanem több száz civil szervezetnek, minden plébániának, és református egyházközségnek is eljuttatta az íveket. Emlékeztetett: május 5-ig, anyák napjáig gyűjtik az aláírásokat.

Dömötör-Hollik Erzsébet, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség családbarát munkacsoportjának vezetője elmondta: az élet védelmére szeretnék felhívni a figyelmet, és szeretnék bátorítani a fiatalokat, hogy csatlakozzanak az aláírásgyűjtéshez a www.egykozulunk.hu oldalon. Kiemelte: szórakozóhelyeken és romkocsmákban egy úgynevezett QR-kóddal ellátott kártyákat osztanak, amelyekkel telefonokon is betölthető az oldal, és aláírható a kezdeményezés.

Stágel Bence, az IKSZ elnöke, kereszténydemokrata országgyűlési képviselő elmondta: fontos, hogy ez a kezdeményezés Magyarországon túl is minél több támogatóra leljen. Közlése szerint a magyar testvérszervezettekkel is felvették a kapcsolatot a Kárpát-medencében, akik saját országukban népszerűsítik majd az akciót. Reményeik szerint ez nemcsak egy ifjúsági kampány lesz, hanem hosszú távon a nemzeti összetartozást szolgálja.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!