Isten örök hivatást szán az embernek

Isten világosságában kap ragyogást a mindennapi küszködésünk, az ember iránti szeretetben megérezzük Isten közelségét. Bátrak leszünk az életre, az ajándékozásra, a szeretetre – biztatott pünkösdvasárnapi homíliájában Erdő Péter bíboros az esztergomi bazilikában. A húsvéti idő lezárását és a Szentlélek eljövetelét ünnepli az Egyház  pünkösdvasárnap.

Az esztergomi bazilikában a hagyományoknak megfelelően Erdő Péter bíboros mutatott be szentmisét pünkösd vasárnapján. A szertartás keretében negyvennégy, Esztergomból valamint környékbeli települések plébániáiról érkezett fiatal és felnőtt részesült a bérmálás szentségében.

A Szentlélek eljövetelének ünnepén a főpásztor homíliájában szembeállította egymással azt az életállapotot, melyet a világ lelke tud kialakítani körülöttünk és bennünk azzal az állapottal, mely a Szentlélek ajándékaként formálja át életünket. Az emberi gondolkodás a világról abból a keserűségből indul ki, bármit értünk is el életünkben, végül úgyis meghalunk. Ezért a római közmondás szellemében – Omnes morituri sumus, ergo vivamus! Mindnyájan meghalunk, tehát éljünk! – az ember a pillanat felé fordul, és mindent megtesz a pillanatnyi jó közérzet hajszolásáért – fogalmazott a bíboros.

Erdő Péter rámutatott e törekvés veszélyeire és következményeire: Aki számára a legfőbb érték a „most”, a pillanat élvezete, az nem tudja kiteljesíteni emberi képességeit, adottságait a személyes szeretetre. A pillanatnyi érzések szétszabdalják életét, nem látja felelősségét sem a jövőért, sem a közösségért, az egymáshoz való viszonyban az ember hajlamossá válik a marakodásra, zavarkeltésre, háborúskodásra. A „világ lelkének” nagy kísértése az a kétségbeesés, hogy végül az értelmetlenségé, a pusztulásé, sikertelenségé lesz az utolsó szó.

A Szentlélek viszont békességet hoz, belső örömet, nyugalmat, azt az érzést, hogy a helyünkön vagyunk a teremtésben. Azt a bizonyosságot, hogy Istennek terve van velünk és gondot visel ránk – hangsúlyozta a főpásztor. – A Szentlélek összekapcsolja egymással az embereket és a népeket, az emberiséget és a teremtett világot.

A Szentlélek gyümölcsei közül Erdő Péter kiemelte a békességet és a bátorságot ajándékát. „A Szentlélek békéje eligazít bennünket a mindennapi életben, bölcsessége megvilágítja, mi az igazán fontos. Az emberek belső békéjét, a családok, nagyobb emberi közösségek békéjét a Lélek ajándékozza, és ez a béke üresség, nem tétlenség, hanem harmónia.”

Krisztus Lelke bátorságot önt az emberek szívébe, erejével az ember nem fél a jövőtől, az esetleges veszteségektől. Vállalni tudja az elköteleződést, az egész életre szóló, áldozatot. Míg a „világ lelke” mindent mérlegre tesz: vajon a házasság, a gyermek több gondot jelent-e majd, mint örömet? A Szentlélek világosságában azonban ragyogást kap mindennapi küszködésünk, az ember iránti szeretetben megérezzük Isten közelségét. Bátrak leszünk az életre, az ajándékozásra, a szeretetre – buzdított a főpásztor.

Bérmáláskor a Szentlélek ajándékának pecsétjét kapja a keresztény ember. Ez az ajándék, ez a harmónia, ez a bátorság és ez a béke töltse el az új bérmálkozók egész élet, és áradjon ki mindannyiunkra – kérte Erdő Péter szentbeszéde záró imájában.

Erdő Péter felszólította az ünneplő közösséget, hogy csatlakozzanak a szentmise végén külön imádságban is a Szentatyához, Ferenc pápához, aki ma este 7 órakor a Vatikáni Kertekben az izraeli elnök, a palesztin elnök és a konstantinápolyi pátriárka társaságában fog imádkozni a Szentföld békéjéért.

Mindenki a saját hagyománya szerint elmélkedik és imádkozik, külön-külön, de egyetlen közös szándékra. Szent Péter utóda arra kér minket, hogy imánkkal támogassuk ezt a szándékot az egész földkerekségen – ismételte meg Erdő Péter Ferenc pápa kérését a liturgia befejezésekor, majd vezetésével a hívek közösen imádkoztak a Szentföld békéjéért.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!