Akkor leszünk sikeresek, ha itthon tudjuk tartani a szürkeállományt – mondta Orbán Viktor a Magyar Tudományos Akadémia 184. közgyűlésének ünnepi ülésén Budapesten. A miniszterelnök méltatta a magyar tudomány eredményeit , mint mondta: az egész világ elismeréssel adózik a magyar észjárás és leleményesség újabb és újabb példái előtt. Pálinkás ÍJózsef, az MTA elnöke beszédében hangsúlyozta: a megújítás, a lehetőségek és a fejlesztések éve volt 2012 az MTA-n, egy olyan év, amely a megelőzőekkel együtt bizonyította, hogy a jövőformáló nagy döntések rajtunk múlnak.
„Tegyük Magyarországot a tudás földjévé! Meggyőződésem, ha Magyarország nem válik a tudás földjévé […], akkor mi, magyarok nem fogunk nyerni” – fogalmazott. A kormányfő ennek jegyében azt kérte az akadémiától: „mozdítsuk előre együtt a magyarok ügyét”, hogy az ország győztesen kerülhessen ki a válságból.
„A megújítás, a lehetőségek és a fejlesztések éve volt 2012 az MTA-n, egy olyan év, amely a megelőzőekkel együtt bizonyította, hogy a jövőformáló nagy döntések rajtunk múlnak” – mondta Pálinkás József, a tudós testület vezetője. Kiemelte: a 2011-ben meghirdetett elnöki program megalapozta, a kormány és az Országgyűlés az új programokat és fejlesztéseket lehetővé tevő forrásokkal pedig megerősítette az akadémiai intézményrendszer megújítását. „2011-ben az elnöki program alapján arról döntöttünk, hogy befektetünk a jövőbe. Megalapozottan döntöttünk, gyorsan cselekedtünk, és 2012-ben éltünk az új szervezeti keretek, a megerősítő, növekvő források, az integrált szemléletű infrastrukturális fejlesztések lehetőségeivel” – hangsúlyozta Pálinkás József. Hozzátette: ez jelenti a legbiztosabb alapot arra, hogy idén is folytathassák, amit elkezdtek, s 2014 az új fejlesztések és kimagasló eredmények éve lehessen.
„Nehéz évben vágtunk bele az intézményrendszer megújításába. De ebben a gazdasági és költségvetési szempontból egyaránt nehéz esztendőben az akadémia költségvetési támogatása 20 százalékkal, 7,7 milliárd forinttal nőtt, ezen belül az OTKA támogatása 41 százalékkal” – ismertette a számadatokat az elnök, hozzátéve hogy 2012 évtizedek óta az első olyan esztendő volt, amikor a kutatási berendezések értéke nemhogy csökkent, hanem növekedésnek indult. Az akadémián tavaly indult és idén valósul meg két, évtizedek óta nem látott nagyberuházás: a Természettudományi Kutatóközpont új épülete 9,5 milliárd forint, míg a CERN@Wigner adatközpont 8,5 milliárd forint beruházási költséggel valósul meg.
Pálinkás József rámutatott arra, hogy a magyar felsőoktatás stratégiai partnereként tavaly 7 milliárd forintot, az akadémia költségvetésének 19 százalékát használták fel felsőoktatási intézményekben folyó kutatásokra. Mint hangsúlyozta: az akadémia közös célnak tekintette és tekinti a minőségi felsőoktatás megteremtését, a tudományos utánpótlás biztosítását, tudományos kiválóságaink megbecsülését és itthon tartását.