Jövőre csaknem egymilliárd forintra pályázhatnak a nemzetiségek

Jövőre csaknem egymilliárd forintos pályázati forrás jut a magyarországi nemzetiségek kultúrájának, nemzeti identitásának megőrzésére. Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára a Nikola Tesla Szerb Tanítási Nyelvű Óvoda, Általános Iskola és Gimnáziumban tartott sajtótájékoztatón elmondta: a kormány 2010 óta kiemelt kötelezettségének tekinti a Magyarországon élő 13 nemzetiség támogatását.

Az államtitkár hangsúlyozta: folyamatosan erősítették az együttműködést, az Országgyűlésben létrehozták a nemzetiségi szószólói rendszert. Álláspontja szerint mindez azért is fontos, mert úgy vélik: ha Magyarország jó nemzetiségi politikát folytat, és lehetőségei szerint anyagilag is támogatja a Magyarországon élő nemzetiségeket, az a Kárpát-medencében élő valamennyi magyar életére pozitív hatással lehet.    

Soltész Miklós kijelentette: napjainkban a migrációs válság nyomán Európa kulturális helyzete, vallási identitása is teljes egészében megváltozhat. Ezért kiemelten fontos, hogy az itt élő nemzetiségek még erősebbé tegyék együttműködésüket.   

Kiemelte, hogy a kormány hat év alatt nagyjából a 2,5-szeresére emelte azoknak a pályázati forrásoknak a keretét, amelyek a nemzetiségeknek az anyanyelv, a kultúra és a hit megőrzése érdekében tett erőfeszítéseit segítik. Idén 5,9 milliárd forintos, jövőre már 8 milliárd forintos összegre pályázhatnak a nemzetiségi civil szervezetek, nemzetiségi önkormányzatok, amelyek az elnyert összeget kulturális kezdeményezéseikhez, a nemzetiségi oktatáshoz kapcsolódó anyanyelvi és népismereti táborok szervezéséhez, pedagógusaik anyaországi továbbképzéséhez használhatják fel.    

Fülöp Attila nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár elmondta: az összesen 945 millió forintos támogatási keretre négy kategóriában lehet pályázni. A pályázatok beadási határideje 2016. január 10. A kiírások elérhetők a www.emet.gov.hu oldalon.    

Nemzetiségi civil szervezetek működési támogatására és nemzetiségi kulturális kezdeményezések támogatására egyaránt 330-330 millió forintos keretre lehet pályázni. A Magyarországon és az anyaországban megvalósuló táborok támogatására 270 millió forintos, az anyaországok közreműködésével megvalósuló nemzetiségi pedagógus-továbbképzések támogatására 15 millió forintos keret jut – közölte Fülöp Attila.    

Lásztity Jovánka, a szerb tanítási nyelvű iskola vezetője azt mondta: a bejelentés számukra is komoly lehetőségeket jelent. Hozzátette, hogy az intézményükbe járó diákok a kormány által több éve elindított nemzetiségi projekt előnyeit is hatványozottan élvezik.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!