Játszmát folytat az OVB a korrekt tájékoztatás helyett

Dr. Vejkey Imre alkotmányjogász – az OVB KDNP által delegált korábbi tagja - véleménye szerint az Országos Választási Bizottság a 2010. évi országgyűlési választásra szóló hirdetmény ügyében a választópolgárok korrekt tájékoztatásának szorgalmazása helyett játszmát folytat! Az OVB ugyanis 2010. február 25-én hozott 133/2010. számú határozatával elkésettség címén alaptalanul elutasította dr. Vejkey Imre kifogását. A kifogás arra irányult, hogy megtévesztő az OVI hirdetménye a 2010. évi országgyűlési választás külképviseleti szavazásának időpontjával kapcsolatosan.

Az OVB egyhangú döntése nyíltan tényállásellenes és jogellenes, ugyanis a folytatólagos elkövetés miatt - az Országos Választási Iroda (OVI) internetes honlapján folyamatosan ilyen formában megtekinthető – a hirdetmény ellen benyújtott kifogás nem volt elkésett, akár ma is benyújtható lenne! A kifogás benyújtására nyitva álló határidő az OVB eddigi gyakorlata szerint sem a közzététel napjához, hanem a folytatólagosan fennálló jogsértés legutolsó időpontjához igazodott. Ezért dr. Vejkey Imre jogorvoslattal él a Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bíróságához.

Nem tudni miért, de úgy tűnik, hogy az OVB is beállt a választópolgárokat megtévesztő hirdetményt leplezők körébe. Az OVB kiskapukat keres, az alkotmányosság és a törvényesség helyreállítása helyett!

Az OVB-nek a saját Irodáját az OVI-t, fel kellett volna hívnia a hiteles tájékoztatásra a szavazás napjával kapcsolatban! Mivel az OVB ennek nem tett eleget, ezért a nyilvánosság útján dr. Vejkey Imre ezúton tájékoztatja a magyar választópolgárokat a külképviseleti szavazás első fordulójának napjáról.

A választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény (Ve) 96/A. § (1) bekezdésének rendelkezése szerint (szemben az OVI hirdetményében megfogalmazottakkal):

a 2010. évi országgyűlési választás első fordulójára a külképviseleteken a magyarországi szavazás napját megelőző 7. napon, azaz 2010. április 4-én, míg az amerikai kontinensen létesített külképviseleteken a magyarországi szavazást megelőző 8. napon, vagyis 2010. április 3-án kerül sor.

Budapest, 2010. február 26.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!