Javaslat a 13. havi nyugdíj megőrzése érdekében

A Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt kezdeményezi, hogy a végleges törvényből kerüljön ki a 13. havi nyugdíj elvételét jelentő passzus – jelentette be pénteki sajtótájékoztatóján Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője. A 13. havi nyugdíj elvétele újabb rendkívüli nehézségeket okoz majd az idős embereknek, miközben a 13. havi nyugdíj elvételét semmifajta költségvetési, gazdasági kényszer nem indokolja – olvasható a két párt álláspontját megjelenítő, Soltész Miklós (képünkön) kereszténydemokrata és Szijjártó Péter fideszes politikus által jegyzett módosító indítvány indoklásában.

A 2009. évi költségvetést megalapozó egyes törvények módosításáról szóló törvényről záróvita és zárószavazás lesz hétfőn az Országgyűlésben. A törvényjavaslat többek között tartalmazza a 13. havi nyugdíj elvételét is. Ezért a pénteki napon Szijjártó Péter, a Fidesz-, és Soltész Miklós. a Kereszténydemokrata Néppárt országgyűlési képviselője benyújtott egy zárószavazás előtti módosító indítványt, melyben azt kezdeményezik, hogy a végleges törvényből kerüljön ki a 13. havi nyugdíj elvételét jelentő passzus.

A válságkezelésnek jól bevált európai receptje van: adócsökkentés, kamatcsökkentés, növekedési programok bevezetése – fejtette ki Szijjártó Péter, hozzátéve: ezzel szemben a magyar kormány rossz útra tévedt, mert a megszorításokra alapoz és ellehetetleníti a legkiszolgáltatottabb társadalmi csoportok helyzetét. A Fidesz és a KDNP azért is kezdeményezi, hogy vegyék ki a törvényből a 13. havi nyugdíj elvételét jelentő passzust, mert azt semmilyen költségvetési és gazdasági kényszer sem indokolja. Ha kormány valóban spórolni akar, akkor azt nem a nyugdíjasokon, hanem magán, az állami szférán kell elkezdenie – szögezte le a Fidesz szóvivője. A politikus kifejtette: vissza kellene szorítani a korrupciót és a bürokráciát, mert az erre alkalmas jogszabályok elfogadása jóval több pénzt spórolna meg az országnak, mint a 13. havi nyugdíj elvétele.

Másrészt a kormánynak semmilyen erkölcsi alapja sincs elvenni a 13. havi juttatást mindaddig, amíg lehetetlenné teszik, hogy az Országgyűlés megtárgyalja a Fidesz azon javaslatait, mely a 200 fős parlamentre, a miniszteri fizetések 2002-es szintre való csökkentésére, az állami cégekben helyet foglaló igazgatósági felügyelőbizottsági tagok létszámának és fizetésének mérsékelésére vonatkoznak.

A 13. havi nyugdíj elvétele azt is eredményezi, hogy három egymást követő évben is csökken a nyugdíjak reálértéke, mely a szociális egyensúly felborulásához vezet – hívta fel a figyelmet a képviselő.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!