Koncepciót készít az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) a fiatal gazdák életpályamodelljéhez – mondta a szervezet elnöke. Stágel Bence közölte: javaslataik olyan kezdeményezéseket foglalnak majd magukba, amelyek javítják a fiatal gazdák élethelyzetét és versenyképességét. Az IKSZ konzultációt indít, hogy a vidéken élő fiatalok véleményét, problémáit megismerje, és a jelenleginél hatékonyabb módon hívja fel rájuk a figyelmet. A koncepciót április végéig készíti el a szervezet – mondta az IKSZ elnöke.
Mint a kereszténydemokrata országgyűlési képviselő kiemelte: az a céljuk, hogy a vidéken élő fiatalok saját környezetükben boldoguljanak. Azt kívánják elérni, hogy a vidék jövőjének biztosítása érdekében a fiatalok szüleik nyomdokába lépve folytassák a mezőgazdasági tevékenységet. A magyar vidék és mezőgazdaság ügye nem csak a vidéken élő, mezőgazdasági termeléssel foglalkozók gondja. A vidék sikereinek és kudarcainak a társadalom minden egyes tagja részese – jelentette ki Stágel Bence.