Jégcsarnokkal gazdagodott Óbuda

Átadták Óbudán a tao-pénzből megvalósult Gepárd Jégcsarnokot pénteken. Az ünnepélyes átadáson jelen volt Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Bús Balázs, a III. kerület polgármestere is. Kovács Zoltán, a Magyar Jégkorong Szövetség főtitkára az MTI érdeklődésére elmondta, a szabványméretű, egész évben használható jégkorongpálya a nyolcadik ilyen fedett létesítmény Budapesten.

A jégkorong mellett délelőttönként iskolai korcsolyaoktatás, délutánonként pedig műkorcsolyázás is lesz a létesítményben.
 
Az Óbudai Gepárd Jégkorong Egyesület 400 millió forintból megvalósult acélszerkezetű fedett csarnoka csak az első üteme volt a beruházásnak: a második és a harmadik ütemben – további 300 millióból - a csarnok mellé egy 30x15 méteres bemelegítő pálya, valamint egy öltözőkből, konditeremből és tanulószobából álló, 1200 négyzetméteres kiszolgáló létesítmény épül. Ezek a tervek szerint jövő áprilisra készülnek el.
 
Az ünnepélyes átadáson jelen volt Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Bús Balázs, a III. kerület polgármestere is.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!