Sokkal jobban működik Magyarországon a polgári demokrácia, mint nyolc évvel ezelőtt, ezt igazolja az internetadó elleni tüntetések kormányzati kezelése, az adójavaslat visszavonása – jelentette ki Rétvári Bence, az. Emberi Erőforrások Minisztériumának kereszténydemokrata parlamenti államtitkára a HírTV P8 című műsorában. 2006-ban nem lehetett ilyen békésen tüntetni Budapesten, az akkori kormányzat ezt nem engedélyezte volna.
Hozzátette: ráadásul a mostani magyar kormány sokkal inkább odafigyel a tüntetésekre, mint a nyugatiak.Ha valaki visszanéz erre az eseménysorozatra, akkor azt láthatja, hogy Magyarországon jobban működik a polgári demokrácia, mint bármelyik másik országban – hangsúlyozta Rétvári Bence.
Felidézte, hogy Olaszországban több százezres tüntetések vannak a római utcákon, de nem valószínű, hogy ezért a kormány változtat az álláspontján. Magyarországon nagyságrendekkel kisebb volt azok száma, akik kétszer felvonultak Budapest utcáin, mégis a kormányzat korrigált a szándékán – fogalmazott az államtitkár.
Emlékeztetett arra is, hogy tavaly Franciaországban egymillióan tüntettek a házasság, a család intézményével kapcsolatban, a szocialista francia kormány azonban nem tett semmit.
Rétvári Bence kitért a „szabad vasárnapra” vonatkozó KDNP-s javaslatról, amely szerinte a párt régi követelése. Mint mondta, bízik benne, hogy a következő hetekben sikerül kidolgozni egy olyan javaslatot, amely akár már jövő évtől hatályba léphet. Mint mondta, mindenkinek biztosítani kell, hogy minden héten szabad legyen a vasárnapja. A bevezetés indokaként a többi között azt említette, hogy a vasárnapi munkát senki sem önként vállalja, arra kötelezik az embereket, miközben a gyermekes munkavállalók csak hétvégén lehetnek együtt gyermekükkel.
Arra a felvetésre, hogy nem tartanak-e elbocsátásoktól az intézkedés miatt, az államtitkár azt mondta, arra törekednek, hogy minden embernek legyen Magyarországon munkahelye, és a javaslatot biztosan sokan fogják támadni. Hozzátette: vannak olyan számításaik, amely alapján a vasárnapi forgalom kisebb, mint az átlag napi forgalom. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy nem akarják ellehetetleníteni azokat az embereket sem, akik vasárnap akarnak megvenni egy zsömlét.