A jogász- és a közgazdászképzésben is lesznek államilag finanszírozott helyek

Az olyan fontos szakokon, mint a jogász és a közgazdász, továbbra is maradnia kell államilag finanszírozott helyeknek - mondta el sajtótájékoztatóján Hoffmann Rózsa, oktatásért felelős államtitkár. Nem helyénvaló, hogy csupán költségtérítéssel tanulhasson valaki jogásznak, közgazdásznak. Pontos keretszámokat az álllamilag finanszírozott férőhelyekről azonban majd csak a költségvetési lehetőségek ismeretében tud mondani.

Pontos keretszámokat azonban majd csak a költségvetési lehetőségek ismeretében tud mondani. , a munka világának prognózisait is figyelembe véve teszik a törvényjavaslatot a kormány asztalár

A felsőoktatási törvénynek kell kijelölnie a felsőoktatás működésének és fejlesztésének kereteit, valamint a keretszámok meghatározásának módját, egyelőre azonban még nem tartanak itt, keretszámokat mondani egyelőre nem lehet - közölte az államtitkárság álláspontját. Ha a törvény-előkészítésben eljutnak addig, hogy elkészül a normaszöveg, akkor kérnek javaslatokat a keretszámokról, és a költségvetési lehetőségek ismeretében, a munka világának prognózisait is figyelembe véve teszik a törvényjavaslatot a kormány asztalára.

A sajtótájékoztatón az államtitkár hangsúlyozta, hogy minden önkormányzat visszaveheti és fenntarthatja iskoláját, ez alól a nagyvárosok sem kivételek. A jövőben ettől függetlenül megváltoznak a fenntartói feladatok, a szerepek, az iskolák önállósága mindenütt növekszik a pedagógiai programok jóváhagyásával.

Hoffmann Rózsa kérdésre válaszolva elmondta: továbbra sem kívánják az iskolákban kötelezővé tenni a hitoktatást, de "minden eszközzel segíteni igyekeznek", hogy lehetőleg minél több iskolában mód legyen a fakultatív hitoktatásra. Miután várhatóan egész napos lesz az iskola, értelmét veszti az a kérdés, hogy a hittan az órarendben szerepeljen-e vagy sem, hiszen a gyerekek és a pedagógusok is ott lesznek az iskolában délután négy óráig. Így előfordul majd, hogy amíg valaki délután három órakor még hittanórán ül, addig az osztálytársa, aki nem kíván hittanórára járni, ez idő alatt kézművesszakkörön lesz - mondta.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!