Egyértelműen sikeresnek ítélte a most zárult magyar EU-elnökséget a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) országgyűlési frakciójának vezetője kedden Budapesten. Harrach Péter azt mondta, a magyar elnökség alatt nagy hangsúlyt kapott a magyar érdek képviselete, de úgy, hogy közben ne sérüljön az európai érdek. Az erősebb Európa kiépítése és a közös érdekek képviselete megvalósult – fejtette ki a frakcióvezető. Firtl Mátyás az elmúlt félév eredményeit részletezve a horvát csatlakozási tárgyalások lezárását emelte ki.
Felidézve az elnökség kezdetén Magyarországot ért támadásokat úgy fogalmazott: ezeket a hangokat vissza kellett verni, a támadásokat le kellett küzdeni. Ebből a szempontból is jól vizsgázott a magyar elnökség. Harrach Péter szerint amikor Orbán Viktor megerősítette a nemzeti érdekeket, a keresztény-polgári-nemzeti gondolkodásmód is erősödött Európa-szerte.
Firtl Mátyás országgyűlési képviselő az elmúlt félév eredményeit részletezve a horvát csatlakozási tárgyalások lezárását, a tárgyalások Izlanddal történő megkezdését és két fejezet lezárását emelte ki. Előbbi kapcsán a horvát nemzetiségű képviselő hangsúlyozta: ez Magyarország számára kiemelt célkitűzés volt, amit teljesíteni tudtak. Az Európára jellemző bővítési fásultságot megtörtük, és a bővítési folyamat tovább folytatódhat. Magyarország a Nyugat-Balkán stratégiában vezető szerepet tölthet be a jövőben.
Szólt még a roma keretstratégia, a Duna-stratégia elfogadásáról, a gazdasági szemeszterre vonatkozó javaslat jóváhagyásáról. A gazdasági kormányzás elfogadása is a lehető legjobb úton halad - folytatta - és kitért arra, hogy ennek érdekében 2.019 módosító javaslatot sikerült jóváhagyni. Elfogadták továbbá az egységes energiapolitikai stratégia kidolgozására vonatkozó irányelveket. Ennek értelmében 2014-re ki kell alakítani az egységes európai energiapiacot, és így mindenkinek azonos módon lesz hozzáférése az energiához. Mint mondta, Európa csúcsvezetői a magyar elnökség teljes sikeréről beszélnek. Úgy fogalmazott: erősebb lett Európa és Magyarország gazdasági szempontból is erősödött az elmúlt fél évben, sikerült megbecsültségét visszaszerezni. Kitért arra, hogy a gödöllői helyszín kiválasztásával példa nélkül, polgárbarát módon bonyolították a programokat, és a szakapparátus úgy vezényelte le az elnökséget, hogy közben a jogalkotásban is jelentős lépések történtek.