A jövő évi költségvetéshez benyújtott módosító indítványokról dönt jövő héten az Országgyűlés

A jövő évi költségvetéshez benyújtott módosító indítványokról dönthet jövő heti, háromnapos ülésén az Országgyűlés. A képviselők újra elfogadhatják a 2013-as büdzsét megalapozó törvényt, amelyet az államfő küldött vissza a parlamentnek, illetve elfogadhatják a trafiktörvényt is – tájékoztatta a Magyar Távirati Irodát a házbizottság ülése után az Országgyűlés sajtófőnökének helyettese.

György Bálint elmondta, a módosító indítványok elfogadása után, várhatóan az Országgyűlés december 11-i ülésén fogadhatják el a képviselők a jövő évi költségvetést.

Hétfőn szavaznak többek között a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2013-as költségvetéséről, a mozgóképről szóló törvény módosításáról, valamint a 2012-es költségvetés módosításáról szóló javaslatról is, amely egyebek mellett a Kossuth tér rekonstrukciójának költségvetési forrásait is módosítja.

Emellett a parlament újra elfogadhatja a szeptember 24-én megszavazott és Áder János köztársasági elnök által október 8-án megfontolásra visszaküldött törvényt a jövő évi költségvetést megalapozó egyes törvények módosításáról.

Ebben a parlament változtatott egyebek mellett az államháztartási törvényen, rögzítve, hogy a nemzetbiztonsági szolgálatok és az Országgyűlés Hivatala kivételével az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szerveknek kötelező csatlakozniuk a központosított illetményszámfejtéshez.

 Szintén hétfőn dönthet az Országgyűlés a trafiktörvényhez benyújtott módosító indítványokról és elfogadott módosítás hiányában a javaslat zárószavazására is sor kerülhet aznap.

 A képviselők a tervek szerint döntenek többek között a jövő évi költségvetéshez, a Bethlen Gábor Alapról szóló törvényhez, valamint a földgázellátásról szóló törvény módosításához benyújtott módosító indítványokról is.

 A határozathozatalokat követően még hétfőn 4 óra 20 perces időkeretben folytatja le a parlament az új polgári törvénykönyv részletes vitáját.

 Kedden kezdődhet meg az alaptörvény harmadik módosításáról szóló javaslat általános vitája, ezt azonban egyelőre nem nyújtották be az Országgyűlésnek; ezt követően a földtörvény részletes vitájával folytatódik az ülés.

Szerdán részletes vitákkal, valamint két népi kezdeményezés megtárgyalásával zárja heti munkáját az Országgyűlés.