Jubileumi konferencia

A Vatikáni Városállam ahhoz szükséges, hogy lehetőséget adjon az egyháznak és a pápának Krisztustól kapott küldetése teljesítéséhez. Ezt hangsúlyozta beszédében XVI. Benedek pápa, amikor fogadta a Vatikánvárosi Állam 80. születésnapja alkalmából rendezett konferencia résztvevőit. Az értekezletet meghirdető Giovanni Lajolo bíboros, Vatikánvárosi Állam kormányzóságának elnöke köszöntötte a Szentatyát.

Egy aprócska állam, amelynek óriási küldetése van: a világtérképen parányi pont csupán, védtelen állam számottevő hadsereg nélkül, amely látszólag kívül marad a nagy nemzetközi geopolitikai stratégiákon – mondta Benedek pápa. Ennek ellenére a Szentszék teljes függetlenségének megtestesítője, ahonnan a szolidaritás és a közjó iránti elkötelezettség szálai indulnak ki a világ felé. A Vatikánvárosi Állam a hit, a történelem és a művészet kincseit is őrzi, mely az egész emberiség értékes öröksége. A Vatikán szívében, Szent Péter sírja közelében szolgáló pápa szüntelenül fölemeli a szavát a valódi társadalmi fejlődés, a remény, a kiengesztelődés és a béke érdekében.

A Szentszéknél dolgozóknak és a Rómában élőknek magától értetődő, hogy a város közepén létezik egy apró, szuverén állam – folytatta a Szentatya. Nem mindenki tudja azonban, hogy ez egy küzdelmes történelmi folyamat eredménye. XI. Piusz pápa 1929. február 11-én írta alá a Lateráni Szerződést, létrehozva ezzel a Vatikánvárosi Államot. Bölcs előrelátással biztosította az egyház szabadságát és függetlenségét minden emberi hatalomtól, lehetővé téve a pápának Krisztustól kapott küldetése maradéktalan teljesítését. XVI. Benedek pápa hálás szavakkal emlékezett elődjére, aki a nehéz időkben bátran szembenézett az egyházat sújtó nehézségekkel.

A nyolcvanadik évforduló ünneplése kapcsán arra buzdított a Szentatya, hogy hálás szívvel forduljunk az Úrhoz, aki az Egyház sorsát irányítja a történelem viharai közepette. A vatikáni hivatalokban dolgozókat arra hívta, hogy tisztességgel és szakmai hozzáértéssel végezve szolgálatukat, legyenek tudatában annak, hogy munkájukkal értékes módon hozzájárulnak Isten Országa építéséhez. A Vatikánvárosi Állam, nyolcvan évvel alapítása után, végezze egyre teljesebben apostoli küldetését – adott hangot kívánságának XVI. Benedek pápa.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!