Köszönet katonáink áldozatos munkájáért

A migrációs válsághelyzet során végzett kiemelkedő munkájáért száz katona kapott Szolgálati jel kitüntetést, az elismeréseket szerdán adta át Simicskó István honvédelmi miniszter, Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter, Benkő Tibor vezérkari főnök és Almási István hódmezővásárhelyi polgármester az alföldi városban. Simicskó István köszönetet mondott a katonák elmúlt hónapokban elvégzett példamutató munkájáért, határaink, nemzeti közösségünk, értékeink védelmezéséért.



A politikus rámutatott, a katonai hivatás a közösség védelméért végzett áldozatos munka. Hozzátette: ezt láthattuk az elmúlt hónapokban is.

A kormány nemcsak az illetményemeléssel szeretné a katonákat megbecsülni, hanem odafigyeléssel, emberséggel, felszerelésük és a munkakörülményeik javításával is – közölte a honvédelmi tárca vezetője, aki jelképesen sporteszközöket adott át két alakulat parancsnokának, ezeket az állomány a laktanyákban használhatja majd.

Lázár János köszöntőjében hangsúlyozta, az ország életében a legfontosabb a haza védelme, hogy megóvjuk azt a helyet, ahol élünk, ahol szeretteink élnek. A katonák erre, a legnehezebb és legnemesebb feladatra vállalkoztak, ezért elismerés és köszönet jár – tette hozzá.



A térség országgyűlési képviselői posztját is betöltő fideszes politikus kifejtette, a hódmezővásárhelyi honvédek helytálltak az első és a második világháborúban, a délszláv válság idején, segítették hazájukat árvizek, természeti katasztrófák alatt, és most is, amikor teljesen új kihívással kellett szembenéznünk Európa és Magyarország határán.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!