Ezek után elment a közlekedési miniszterhez, és megkérte, a miniszter intézkedett és a híd megépült.

Közeledtek az új választások és egyszer csak beállított hozzá a főkortes azzal, hogy nagy baj van.

– Miért, mi a baj gazduram? – kérdezte Herczeg.

– Ház az, hogy megépült a híd. Most mit ígérünk majd ezután?

Ez a gondja a mai liberálisoknak is. Amit Demszkyék húsz éven át ígérgettek a fővárosban, de soha meg nem csináltak, annak egy részét, az érdemlegesebbiket a Fidesz az elmúlt négy évben megépítette, vagy rendbe szedte és ez akkor is nagy eredmény, ha nem jutott pénz mindenre.

„Ígérni könnyű, megtartani nehéz.” Ez volt egy másik régi magyar miniszterelnöknek, gróf Andrássy Gyulának a jelmondata. De a mai ellenzék már ígérni se igazán tud. Egyetlen gumicsontja maradt, az, hogy letöri a korrupciót.

Csak hát ehhez korrupció is kellene, ámbár ők igazán tudják, hogy kell azt csinálni. Viszont bizonyítani nagyon nehéz. Ez a Fidesznek se nagyon sikerült eddig, ha megvolt, megvan is a tettes, többnyire nem sikerül a bizonyítás. Mármint, hogy a mai ellenzék korrupt volt hatalma teljében. Most viszont e mai ellenzéken van a bizonyításkényszer. Ez a korrupciós játszma olyan, mint a beígért, de soha meg nem épült híd. Bízni lehet benne, biztos siker.

De lehet, hogy már az sem. A mai ellenzék már ígérni is csak két balkézzel tud.

A Liberális Párt főpolgármester-jelöltje, Dr. Bodnár Zoltánnak a röpcéduláján a program a 3. pont szerint: „Nem politikai hűség alapján oszt zsíros megrendeléseket.”

Tehát oszt ugyan megrendeléseket, de nem párthűség alapján. De kiknek? Azoknak, akiket ezen az úton akar megvásárolni? Vagy? És nem is közbeszerzési eljárással, hanem megrendeléssel, megkerülve a hivatalos eljárást? Mindennek a tetejébe a megrendelések még kövérek is lesznek? Szépen néznénk ki, ha a Liberális Párt folytatná elődjének, az SZDSZ-nek a módszerét, a kövér megrendelések osztogatását! Még szerencse, hogy bejelentette. Így komoly esélye lesz nagy riválisának, a Jobbiknak, hogy beváltsa ígéretét.

A Jobbik főpolgármester-jelöltje ugyanis azzal kampányol, hogy olyan törvényt fogadtat majd el, amely szerint a politikai szereplőket és a köztisztviselőket korrupciós bűncselekményeik esetén a normál büntetés duplájával kell majd súlytani. Persze ez csak az ötezres lélekszámot meghaladó települések korruptjaira vonatkozik. Ami azért eleve pikáns, mert a Jobbik esélyei leginkább az alacsonyabb lélekszámú településein ígérkeznek.

De ez csak a kérdések könnyebbik része. A nehezebbik az, hogy miként tudják majd a bírók kiszámolni, mennyi ugyanannak az ítéletnek a duplája? Két különböző ítélet közül az egyik lehet duplája a másiknak. De mennyi ugyanabban az ügyben? Ez úgy hangzik, mint Karinthy híres álma: „álmomban két macska voltam és játszottam egymással”. Az, ha valaki hivatali kötelességét megszegi, eleve súlyosbító körülmény is benne foglaltatik az ítéletben.

Vajon azok a koca-politikusok, akik eleve korruptnak nézik ellenfeleiket és erre építik egész kampányukat, nem értik-e, hogy önmagukat is besározzák, mert azt a hitet erősítik a közvéleményben, hogy a politika, a kormányzás azonos a korrupcióval? A közügyekben járatlanok, a hiszékenyek, a mindenkire gyanakvók amúgy is hajlamosak mindenkit gazembernek nézni, a politikát huncutságnak tartják: Miközben az önjelöltek mindenkit sárba rántanak, magukra, a vélt vagy remélt pozíciójukra fröcskölik a sarat.

Olyan, mintha az orvosok lekuruzslóznák, az ügyvédek lehazugoznák, a művészek ledilettánsoznák összes sikeresebb pályatársaikat, a papok leképmutatóznák, a cigányok letolvajoznák egymást annak reményében, hogy ettől sikerük lesz mások szemében.

Ilyen nincs. Az okos ember, ha politikus, vagy a politikus, ha okos ember, a vereséghez jó képet vág. Ez az igazi politika.