A karácsony az isteni irgalmasság igazi ünnepe

Átalakít minket a karácsony titka. Tükröt tart elénk és célt tűz ki számunkra – hangsúlyozta Erdő Péter az esztergomi bazilikában bemutatott szentmisén. Jézus születésének történetében a kulcsszó az engedelmesség – mondta Gáncs Péter, az evangélikusok elnök-püspöke igehirdetésében. Isten fia emberré lett, hogy mi Isten fiaivá lehessünk – mondta Bogárdi Szabó István, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke.

Átalakít minket a karácsony titka. Tükröt tart elénk és célt tűz ki számunkra. Ugyanakkor erőt is ad, mert nem egyedül járjuk a javulás és a kiteljesedés útját, hanem velünk van Jézus, aki testvérünk (vö. Jn 20,17), urunk és mesterünk (vö. Jn 13,13) – hangsúlyozta Erdő Péter december 25-én délelőtt az esztergomi bazilikában bemutatott szentmisén. „Ő az igazi világosság, aki a világba jött. Tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be”. Akik viszont befogadták, azoknak hatalmat adott, hogy Isten fiaivá legyenek – közölte homíliájában a bíboros.  



A szerzetesi hivatást választókkal kapcsolatban elmondta: Isten akarata szerint való, hogy anyagi javaink legyenek, Isten tervének megvalósulása a család, az ő ajándéka az emberi szabadság. És mégis: aki az ő kedvéért lemond ezekről, feltűnő jellé válik a világ számára: arról tesz bizonyságot, hogy van valaki, aki nagyobb a földi életnél. A megszentelt élet tehát igazi érték, ha szívvel-lélekkel megtartják, biztos utat jelent az Istennel való találkozás felé.

Erdő Péter beszédében hangsúlyozta: a karácsony az isteni irgalmasság igazi ünnepe, mert a legnagyobb irgalmasság: ingyen ajándékozni. Ajándékozni annak, aki nem érdemli meg. Különösen nagy ajándék, hogy Isten maga vállalta a sorsunkat, hogy osztozott örömeinkben és szenvedésünkben, hogy emberré lett. De az Ige megtestesülésének célja volt az is, hogy mi megismerhessük Isten szeretetét (vö. 1Ján 4,9; Jn 3,16) . Az Ige testté lett azért is, hogy az életszentség példája legyen számunkra.



Isten ajándékának megértésére és kibontakoztatására kérte a híveket Veres András megyés püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke ünnepi szentmiséjén a szombathelyi székesegyházban pénteken. Karácsony üzeneteként beszélt arról, hogy Isten emberré lett, hogy mi Isten gyermekeivé lehessünk, ez ösztönöz arra, hogy ne csak csodáljuk ezt az isteni ajándékot, hanem éljünk is ennek szellemében. Ferenc pápát idézve az ember feladataként jelölte meg, hogy minden teremtményt visszavezessen teremtőjéhez.



Jézus születésének történetében a kulcsszó az engedelmesség – mondta Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke karácsonyi igehirdetésében pénteken Budapesten. Hangsúlyozta: Isten megtestesülése olyan csoda, amely feszegeti az értelmünket, és amelynek elfogadásához alázat kell. Egyszerre kell fölnézni az égre, mint tette Mária, és alázatosan meghajtani a fejünket Isten döntése előtt, mint tette József.

Fantasztikus misztérium ez Isten és ember szerelméről és szerelmük gyümölcséről, Jézus Krisztusról, aki ugyanúgy érkezett ebbe a világba, ahogy minden ember. Gáncs Péter szólt arról is, hogy ennek a történetnek a valóban fontos szereplői mind ott vannak a betlehemi istállóban, mindenki más - köztük Augustus császár is -, csak statiszta. Ennek a nyilván büdös és hideg istállónak a jászlában mégis föllobban az isteni szeretet lángja.



Isten fia emberré lett, hogy mi Isten fiaivá lehessünk, alászállt a földre, hogy megnyissa az utat mennybe emelkedésünkre – mondta Bogárdi Szabó István, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke pénteken Budapesten, karácsonyi igehirdetésében. Ő a legnagyobb csoda, ebbe a csodába vágyakoztak beletekinteni az angyalok. Karácsonykor az angyalok vágyakoznak beletekinteni, miként lett Isten emberré, miként szerzett az embernek szabadítást, és miként hozta el az üdvözítő a megváltást, az üdvösséget.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!