A családok megerősítésének fontosságát hangsúlyozták a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége (KCSSZ) tizedik, jubileumi közgyűlésének résztvevői a Parlamentben. A rendezvényhez kapcsolódva egy hétgyermekes csíkszeredai család tett állampolgársági esküt a Szent Korona előtt. Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője szerint a családokra a legnagyobb veszélyt a neoliberális dogmák, a közösségellenes gondolatok jelentik. Ezek közé sorolta azokat a nézeteket, amelyek szerint az élet kezdete és vége nem tartozik védelem alá, továbbá az egyneműek házasságát és drogliberalizációt szorgalmazó kezdeményezéseket.
Jakab István az Országgyűlés fideszes alelnöke köszöntőjében azt mondta, a magyar Országgyűlés mindent megtesz azért, hogy az új alkotmányt a határon túli magyarok érdekeinek figyelembevételével fogadják el. Hangsúlyozta: a Parlament, valamennyi magyar otthona (...), lélekben, gazdaságban és kultúrában egyaránt összetartozunk.
Soltész Miklós, szociális, család- és ifjúságügyekért felelős államtitkár kifejtette: Magyarország lélekszáma a közelmúltban 10 millió alá csökkent, álláspontja szerint : óriási a felelősségünk abban, hogy a negatív tendencia ne folytatódjék.
Mint mondta, ehhez adott lelki megerősítést a kettős állampolgárság, amely egy százéves kudarcsorozatot próbált helyrehozni, s amely talán ahhoz is erőt adhat a fiataloknak, hogy a szülőföldjükön alapítsanak családot.
Az államtitkár felidézte a kormány által az elmúlt kilenc hónapban a családok megerősítése érdekében hozott intézkedéseket, egyebek mellett a családi adórendszer bevezetését, a gyes visszaállítását három évre, és az örökbefogadó gyes bevezetését.
Kitért arra a néhány hónapon belül induló kezdeményezésre is, amelynek keretében szeretnék megismerni a Kárpát-medencei fiatalok gondolkodását, így a többi között kíváncsiak arra, hogy folytatódhat-e a szülőföldről való elvándorlás, és milyen a gyermekvállalási kedv a fiatalok körében.
Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője szerint a családokra a legnagyobb veszélyt a neoliberális dogmák, a közösségellenes gondolatok jelentik. Ezek közé sorolta azokat a nézeteket, amelyek szerint az élet kezdete és vége nem tartozik védelem alá, továbbá az egyneműek házasságát és drogliberalizációt szorgalmazó kezdeményezéseket.
A demográfiai helyzetről szólva azt mondta, hogy tavaly 130 ezren haltak még és 90 ezren születtek, a 40 ezres különbséget a határon túliak bevándorlása némileg csökkentette, de így is 28 ezer volt a differencia.
Hangsúlyozta: a határon túliak bevándorlása nem lehet követendő cél, mert elsősorban a szülőföldön való boldogulást szeretnék ösztönözni.
Raul Sanchez, az Európai Nagycsaládosok Szövetségének főtitkára arról szólt, hogy az összes európai felmérés szerint a nők több gyermeket szeretnének, mint ahány gyermek végül megszületik. Ahhoz, hogy ezek a gyermekek ténylegesen a világra jöjjenek, el kell hárítani minden olyan pénzügyi és jogi akadályt, amely diszkriminálja a családokat – mutatott rá.
Változtatni kell a társadalom szemléletén is – folytatta, hozzátéve: meg kell gyökeresednie a családok, a gyermek tiszteletének. „A nagycsalád ma nem probléma, hanem a problémák megoldása”– összegezte a főtitkár.
Sallay Teréz, a KCSSZ elnöke felidézte a szervezet elmúlt tíz évét, s kitért arra, hogy jelenleg több mint 50 tagszervezetük van. A családok a jövőt jelentik, a megmaradásunkat – fogalmazott, hozzátéve: a családok a közösség alapkövei.
A kiosztott háttéranyag szerint a szervezet fontosnak tartja, hogy az új alkotmány tartalmazza a többi között a házasság védelmét, és azt, hogy a házasságot kizárólag egy férfi és egy nő életközössége jelentheti. Az alaptörvényben rögzítenék, hogy az élet a fogantatással kezdődik, s méltányos, hogy akik gyermeket nevelnek vagy neveltek, érdekeiket szavazatokban is megjelenítsék.
A dokumentumban kitérnek arra is, hogy példaértékűnek és más országok számára is követendőnek tartják a kormány családok érdekében tett erőfeszítéseit, így a kiskorúak hatékonyabb védelmét a médiatörvényben, a gyermekek után járó adókedvezmény bevezetését, és a hároméves gyes újbóli bevezetését.
A rendezvényhez kapcsolódva - Rogán Antal (Fidesz), V. kerületi polgármester vezetésével – a Szent Korona előtt tett állampolgársági esküt egy hétgyermekes csíkszeredai család.
Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár az ünnepélyes eskü után köszöntőjében kiemelte: nyilvánvaló, hogy minden ember számára a család az első számú közösség. A család a hagyományos értékek közvetítője és az a szeretetközösség, amely mindannyiunk számára a leghatékonyabb védelmet nyújtja az elmagányosodás ellen - fogalmazott.
Kiemelte: egy új nemzetstratégia egyik alapvető pillére lehet egy család- és gyermekbarát társadalom kiépítése, a gyermekvállalás feltételeinek javítása. Ezért is tartják fontosnak a határon túli és hazai családszervezetek összefogását, munkájuk koordinálását és további támogatását – hangsúlyozta.
Az 1995 óta lazább szövetségben együttműködő Kárpát-medencei családszervezetekből 2001-ben alakult meg a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége. Jelenleg a határon túli magyar területeken 51 magyar családszervezet működik, melyek számos helyi családi és kulturális rendezvénnyel segíti elő a magyar családok identitásának megőrzését. Tagszervezeteik Erdélyben, a Felvidéken, a Vajdaságban és Kárpátalján egyaránt jelen vannak, és részt vesznek az Európai Nagycsaládosok Szövetségének munkájában is.