A Katolikus Karitász országszerte mozgósította az önkénteseket

A Katolikus Karitász országszerte mozgósította az árvízvédelmi és mentési munkálatokra az önkénteseket, akik négyórás váltott műszakokban dolgoznak egész nap – mondta a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) titkára a testület nyári rendes ülése után tartott sajtótájékoztatón. A Baptista Szeretetszolgálat ezer evakuáltnak tud szállást biztosítani, a Máltai Szeretetszolgálat pedig a gátakon dolgozók ellátásáról gondoskodik.

Mohos Gábor közölte, koordinációs központot alakítottak ki a Győr-Moson-Sopron megyei Szigetközben lévő vámosszabadi plébánián, onnan irányítják a szükséges munkálatokat, és folyamatosan figyelik a Győrújfalu és Dunaszentpál közötti szakasz és a környező települések helyzetét.

A karitász a katasztrófavédelem és a helyi önkormányzatok jelzése alapján több száz lapátot és gumicsizmát, valamint tízezer palack vizet ad a gátakon dolgozóknak, és a Szigetközben az önkéntesek fuvarozását is vállalták, így biztosítva a folyamatos váltott műszakban zajló munkát.

Mohos Gábor elmondta, hogy a Váci Egyházmegyei Karitász önkéntesei meleg ebédet és szendvicseket visznek a gátakon dolgozóknak, Esztergomban a kitelepített családoknak tartósélelmiszer-csomagokat állítanak össze, valamint Tát községbe és Esztergomba ivóvizet hordanak.

Beszámolt arról, hogy a csütörtök éjszaka a győrladaméri gyárban rekedt dolgozóknak késő este matracokat szállítottak, hogy átvészeljék az éjszakát. Péntek délelőtt Győrben önkénteseket vittek a Püspökvárba, valamint lapátokat, gumicsizmát és ivóvizet szállítottak oda. Itt a szeminárium alsó kapuját kell nagy erőkkel védeni a víztől.

A Duna mentén a kitelepített családoknak több száz matracot, katonai ágyat és ágyneműt biztosítanak – tette hozzá.

Kiemelte, a Katolikus Karitász az MKPK döntésének értelmében megnyitotta katasztrófaalapját, hogy azonnal bekapcsolódhasson az árvízi védekezési és mentési munkálatokba.

A Baptisták szállást ajánlanak a kitelepítetteknek

A Baptista Szeretetszolgálat fenntartásában lévő iskolák 900 embernek, egy Tahiban található baptista tábor további 120 fő számára tud szállást biztosítani. A karitatív szervezet RESCUE 24 csapata az Országos Katasztrófavédelemmel közösen készen áll speciális feladatok ellátására. Az önkéntesek jelenleg három különböző helyszínen, napi négy műszakban segédkeznek az árvízvédelemben, újabb önkéntesek jelentkezését a 20/324-7351-es telefonszámon várják – közölte a segélyszervezet pénteken az MTI-vel.

A Máltai Szeretetszolgálat Budapesten egyelőre tartaléklistára tudja fogadni az önkénteseket. Győr és Komárom térségében, valamint a főváros alatti szakaszokon végzendő munkára továbbra is lehet jelentkezni az arviz [kukac] maltai.hu (arviz[at]maltai[dot]hu) e-mail címen.

A karitatív szervezet a gátakon dolgozó egységek ellátásáról gondoskodik, legfontosabb feladatai az emberek élelmezésével függnek össze. A győri központ élelmiszer adományokat fogad az Amadé utca 1. szám alatti irodában. A homokzsákok töltésére vagy gátépítésre jelentkező segítőket a katasztrófavédelem egységeihez  irányítják – közölte a szeretetszolgálat az MTI-vel.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!