A katonai jelenlétnek visszatartó ereje van

A Magyar Honvédségnek erődemonstrációs feladata is van – hangsúlyozta az InfoRádió Aréna című műsorában hétfő este Simicskó István, aki szerint visszatartó ereje van annak, ha a terroristák látják, hogy az állam mekkora erővel tud fellépni. „A legfontosabb a magyar emberek biztonságának garantálása" – szögezte le a honvédelmi miniszter. Simicskó István ezzel együtt viszont azt is kiemelte, hogy „a biztonságnak ára van".

Simicskó István kiemelte: meg kell mutatni, hogy a Magyar Honvédség létezik, vannak katonák, akik a rendőri erőket segítve nyomatékot adnak a biztonságnak. Hozzátette, hogy az utóbbi időben a közterületeken járőröző katonai rendészek jelentősen növelték a magyar emberek biztonságérzetét.



A honvédelmi miniszter szerint az elmúlt időszakban tapasztalt illegális migrációs folyamat egy váratlan támadás veszélyét hozta magával.

Közölte: az Európába érkezett mintegy másfélmillió illegális migránsra előőrsként tekintenek. Hozzátette: egyelőre azt látják, hogy Románia képes megvédeni a román-szerb határszakaszt, de mind eszközzel, mind emberrel készen állnak arra, hogy szükség esetén, a román határon is megépítsék a kerítést.

„A legfontosabb a magyar emberek biztonságának garantálása" – szögezte le a honvédelmi miniszter. Simicskó István ezzel együtt viszont azt is kiemelte, hogy „a biztonságnak ára van".

Ha veszély éri az országot, evidens hogy bizonyos szabadságjogok korlátozhatók a biztonság garantálása érdekében – mondta, felidézve hogy a 2001. szeptember 11-ei amerikai terrortámadások után jelentős „rezsim" intézkedések léptek életbe. Másik példaként említette, hogy a tavalyi franciaországi merényletek során a terroristák az internetet használták a kapcsolattartásra, egy játékszoftveren keresztül kommunikáltak egymással.

A honvédelmi miniszter ezzel együtt kiemelte, Magyarország demokratikus jogállam, a terrorveszélyhelyzetről szóló alkotmánymódosítási tervezet egy felsorolást tartalmaz, hogy milyen intézkedéseket lehet „a szükségesség és arányosság" figyelembevételével életbe léptetni.

Kérdésre válaszolva a honvédelmi miniszter hangsúlyozta, hogy a kötelező sorkatonai szolgálat visszaállítására csak háború, vagy megelőző védelmi helyzet esetén van lehetőség.

A cél az önkéntes tartalékos rendszer kibővítése – mondta Simicskó István. Ennek érdekében már több sportszövetséget is megkerestek, mert a fiatalokat szeretnék megszólítani. Megjegyezte, hogy a migrációs helyzet miatt több ezer fiatal akart jelentkezni önkéntes tartalékos katonának.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!