Katonai tiszteletadással fogadták Kecskeméten a hétfői afganisztáni orvtámadásban 32 évesen meghalt katonanő, Pappné Ábrahám Judit hadnagy koporsóját. A posztumusz hadnagy hamvait szállító repülőgépet a gyászoló családtagok, Hende Csaba, a Magyar Köztársaság honvédelmi minisztere, Simicskó István honvédelmi államtitkár, Benkő Tibor altábornagy, vezérkari főnök, valamint a hősi halált halt katonanő parancsnoka és bajtársai fogadták.
Hende Csaba honvédelmi miniszter beszédében kiemelte: a honvéd élete a szolgálat, szolgálat a hazáért, ha kell mindhalálig. Ez nem csak szó, hanem maga a valóság. Hozzátette: koporsódat a nemzet zászlaja borítja, annak a nemzetnek a zászlaja, melynek végül mindent odaadtál. A tárcavezető úgy fogalmazott: egy magyar honvéd elesett, helyére lép a másik. Az úton továbbmegyünk, mert a katonaélet örök törvénye szerint az a feladatunk, az a küldetésünk, hogy továbbmenjünk, hogy tovább szolgáljunk. Továbbmegyünk, de nem felejtünk.
Pappné Ábrahám Judit hamvait a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Alacskára, a katonanő szülőfalujába vitték, ahol hétfőn lesz a temetés. Pappné Ábrahám Judit 2002 óta szolgált a Magyar Honvédségben, többször is kitüntették, 2007-ben a Békefenntartásért Szolgálati Jelet is átvehette. Önkéntesként 2003-ban Macedóniában, majd 2007-ben Koszovóban vállalt szolgálatot.
A magyar katonai konvojt az afganisztáni Baglán tartományban augusztus 23-án érte a támadás. Pappné Ábrahám Judit az afganisztáni hadműveletekben részt vállaló magyar honvédség harmadik áldozata, a két eddigi áldozat tűzszerész volt.