Amióta a szabad vasárnapról szóló törvényt visszavonta a parlament, mi azzal foglalkozunk, hogy miként lehet enyhíteni a dolgozókra nehezedő pluszterheken – nyilatkozta Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője a Magyar Időknek. A cél, hogy a kereskedelemben dolgozókat ne lehessen vasárnap 8 óránál többet dolgoztatni, és havonta legalább két szabad vasárnapjuk lehessen.
– Amióta a szabad vasárnapról szóló törvényt visszavonta a parlament, mi azzal foglalkozunk, hogy miként lehet enyhíteni a dolgozókra nehezedő pluszterheken – jelentette ki a Magyar Időknek Harrach Péter. A KDNP frakcióvezetője elmondta: két olyan intézkedés látszik általánosan elfogadottnak, amit érdemes lenne bevezetni. – Az egyik, hogy minden kereskedelemben dolgozónak ne csak egy, hanem két szabad vasárnapja legyen. Ez a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének elképzelése. Másrészt az egyik szakszervezet azt javasolta, vasárnap senkit ne lehessen nyolc óránál többet dolgoztatni. Mindkettőt támogatjuk, mert a kereskedelemben dolgozók helyzetét javítanák – hangsúlyozta a kereszténydemokrata politikus.
Ezzel összhangban Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője a Magyar Időknek úgy fogalmazott, hogy őszig csak egyeztetések folynak a kereskedelmi dolgozók ügyében, így még kész javaslatok nincsenek. A baloldali médiában terjesztett információra, mely szerint ismét bevezetnék az üzletek vasárnapi nyitva tartásának tilalmát, Halász János határozottan cáfolt: „A vasárnapi boltzárat eltöröltük, és ez így is marad, aki mást állít, az hazudik.”