A KDNP a családok pártjaként továbbra is a családok helyzetének javítását tartja a legfontosabbnak, ezért támogatja a rezsicsökkentést és annak megvédését is – hangoztatta Harrach Péter, a párt frakcióvezetője szerdán a Vas megyei Ikerváron, a Fidesz lakossági fórumsorozatának rendezvényén. Szavai szerint míg az előző kormányzat a szolgáltatók érdekeit képviselte, addig a jelenlegi kormányzat a fogyasztók mellé állt, az ő érdekeiket képviseli.
Hozzátette: a szocialista kormányzat idején a szolgáltatók olyan szerződéseket kötöttek, amelyek számukra folyamatosan komoly hasznot biztosítottak, miközben a fogyasztóknak az egyre magasabb számlák kifizetése túlzott terhet jelentett.
A KDNP frakcióvezetője hangsúlyozta: a kormányzatnak felelősséggel kell az energiaellátásról döntést hoznia, ez az oka annak, hogy az eddigi lendületes és egységes energiaár-csökkentés után most, egy időben széthúzott és mérsékeltebb árcsökkentés következik. Harrach Péter mintegy 250 ember előtt kijelentette: a rezsicsökkentés mindaddig folytatódhat, amíg nem biztosítható a szolgáltatás nonprofit jellege.
Szólt arról a nemzetközi és hazai környezetről is, amelyben a rezsicsökkentés zajlik. „Az Európai Unió jelenlegi vezetőinek egy része egy más világot kíván építeni, mint amit mi. Mi az alapító atyáknak a szellemében képzeljük el Európát és az uniót, ők viszont ezzel szemben egy másfajta világot szeretnének építeni” – mondta a kereszténydemokrata politikus, aki szerint ebből származnak összeütközéseik, amelyeknek szerinte nemcsak eszmei és ideológiai okai vannak, hanem gazdasági is. „Azok a nemzetközi cégek amelyek a túlzott haszonból most valamennyit kénytelenek leadni, ezek és kormányaik nemtetszéssel fogadják a rezsicsökkentésünket és ebből feszültségek támadnak” – fogalmazott Harrach Péter, hozzátéve: a magyar környezetről elég annyi, hogy egy újból összeállt ellenzékkel állnak szemben a jelenlegi kormánypártok, amelyet ismét Gyurcsány Ferenc neve fémjelez. Harrach Péter a fórum hallgatósága előtt úgy fogalmazott: „vicc, hogy az ellenzék Gyurcsány Ferenccel akar nyerni”.
V. Németh Zsolt országgyűlési képviselő, vidékfejlesztési államtitkár a fórumon kiemelte, hogy a rezsiárak korábbi emelkedése a falvak lakosságát azért érintette különösen súlyosan, mert közben az általuk előállított mezőgazdasági, háztáji termékek értéküket veszítették, a tömegtermelés és behozatal miatt kiszorultak a piacról. Éppen ezért tett a kormány olyan lépéseket az elmúlt négy évben, amelyek a vidéken élőket, a kistermelőket segítették – fogalmazott a kormánypárti politikus.