A Kereszténydemokrata Néppárt parlamenti frakciója az idén ismét támogatja a nehéz helyzetben élő határon túli magyarokat. Március 16-án a KDNP frakció hivatal dolgozói Újfehértón találkoztak a Kárpátaljáért Területi Jótékonysági Alapítvány munkatársaival, hogy átadjanak közel 3 tonna tartós élelmiszert. Az adományból összeállított tízezer forint értékű csomagokat az Alapítvány juttatja el a leginkább rászorulók részére.
A KDNP frakció ezzel az akcióval a Karitatív Tanács kezdeményezéséhez csatlakozott.
2016. március 10-én Beregszászon tartotta első kihelyezett ülését a Karitatív Tanács (KT), amelynek tagjai nagy volumenű közös segélyakcióról döntöttek. Mint Soltész Miklós államtitkár, a KT elnöke elmondta: Üzenetértéke van annak, hogy Kárpátalján tartották az ülés, jelezve ezzel a kárpátaljai magyarságnak és az ukrán embereknek, hogy Magyarország nem feledkezett meg róluk.
Fotógaléria