A KDNP bár nem örül, de el tudja fogadni az egyházi törvény módosítását – mondta a Lánchíd Rádióban Varga László. A képviselő hozzátette: az a passzus, mely szerint minden közösség nevezheti magát egyháznak, őt is meglepte. A KDNP ugyanis szerette volna, ha megmarad a történelmi egyházak fogalom. Azonban a helyette alkalmazott „bevett felekezet” is régi jogi kifejezés.
Bevett felekezetnek azokat a vallási közösségeket nevezik, melyekkel az állam valamilyen módon együttműködik.
A beszélgetés alatt szóba került, hogy az alkotmánybíróság korábban kifogásolta a jogorvoslati lehetőség hiányát. Varga László szerint mostanra már kicsit talán túl is hangsúlyozódik ez a kérdés, mert többféle fórumon is lehet jogorvoslattal élni, úgyhogy ebbe már senki, még talán az Európai Unió sem köthet bele.
A képviselő reagált a nemrég felröppent álhírre is, miszerint a református egyház bojkottálja a törvényt. Szerinte ez a rosszindulatú médiának tulajdonítható, akik minden lehetőséget megragadnak arra, hogy az országban értetlenséget szüljenek. A református egyházat szembe akarták állítani a kormánnyal.
Varga László elutasította az ellenzék azon kritikáját, mely szerint a taglétszámra vonatkozó 0,1%-os küszöb megfoghatatlan tényező, mivel a 2011-es népszámláláson nem volt kötelező válaszolni a vallási hovatartozásra vonatkozó kérdésre. A képviselő rámutatott: nem kell figyelembe venni azoknak a véleményét, akik nem merték megmondani, milyen vallásúak. Azoknak sem veszik figyelembe a véleményét a parlament megalakulásakor, akik nem mennek el szavazni.