A Kereszténydemokrata Néppárt parlamenti frakciója tiltakozását fejezi ki, hogy az elmúlt napokban vandálok súlyosan megrongálták a Barankovics Alapítvány Izraelita Műhelye által elhelyezett holokauszt emléktáblákat a csömöri temetőben – mondta Vejkey Imre, a párt frakcióvezető-helyettese. Mészáros József, a Barankovics Alapítvány kuratóriumi elnöke azt mondta: a kereszténység és a kereszténydemokrácia azt hirdeti, az emberi méltóság egy és oszthatatlan, és támadni sehonnan sem lehet.
Vejkey Imre úgy fogalmazott: felháborítóak az ilyen és ehhez hasonló cselekmények, amelyek nem tisztelik a fasizmus és a nácizmus ártatlan áldozatainak emlékét.
A kereszténydemokrata felfogás szerint a keresztények és a zsidók közös szellemi öröksége olyan nagy, hogy mindenkinek csak ajánlani tudják a kölcsönös megismerését – mutatott rá a kormánypárti képviselő, aki szerint tudni kell, hogy a szélsőségesség mindig veszélyforrást jelent.
Kijelentette: a magyar államnak meg kell védenie a szélsőségesektől minden állampolgárát, ugyanis ezek a vandál cselekmények Magyarországot támadják, annak ezer éves értékeit rombolják. Az egyetlen méltó válasz az ilyen cselekményekre, illetve a gyűlölet- és erőszakkeltő üzenetekre csak az lehet, hogy Magyarország és törvényei bárkinek útját fogják állni, aki ilyet hajt végre.
A politikus felszólította a rendőrséget, hogy a már benyújtott feljelentés alapján mihamarabb folytassa le a nyomozást, állapítsa meg a bűncselekmény motivációját, továbbá mindent tegyen meg az elkövetők kézre kerítése érdekében.
Felszólítják továbbá a pártokat, hogy határolódjanak el az ilyen cselekményektől – mondta.
Mészáros József, a Barankovics Alapítvány kuratóriumi elnöke azt mondta: a kereszténység és a kereszténydemokrácia azt hirdeti, az emberi méltóság egy és oszthatatlan, és támadni sehonnan sem lehet.
Weisz Péter, a Barankovics István Izraelita Műhely Egyesület elnöke hangsúlyozta: a békés egymás mellett élésért küzdenek, és a vandál elkövetők a közös gyökereket pusztítják. Szintén azt kérte, a rendőrség mihamarabb találja meg az elkövetőket, és egyúttal jelezte: a Gloria Victis Alapítvány a táblatöredékeket bekeretezve a helyükön hagyja mementóként.
Az alapítvány közlése szerint a csömöri Gloria Victis emlékhelyen április 11-ére virradó éjszaka ismeretlen elkövetők szétvertek két holokauszt emléktáblát.