A KDNP fellép a vásárlókat megtévesztő termékbemutatók ellen

A foglalkoztatásról és a bérekről, az időseket megtévesztő termékbemutatókról, a szabadkereskedelmi egyezményről valamint a kormányzati eredményekről volt szó napirend előtt az Országgyűlésben. Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kereszténydemokrata parlamenti államtitkára a termékbemutatók problémáira hívta fel a figyelmet, amellyel szerinte sok nyugdíjas zsebéből húznak ki százezreket.

Rétvári Bence, hangsúlyozta: ezres nagyságrendben érkeznek panaszok, a nyugdíjasok naivitását használják ki ezeken a bemutatókon, az is előfordul, hogy már a vásárláskor lemondatják a résztvevőket vásárlói jogaikról.   

Kijelentette: a KDNP a következő időszakban a probléma megoldása érdekében felkeresi az illetékes állami szerveket, a fogyasztóvédelmi, illetve az adatvédelmi hatóságot.   

Aradszki András, Nemzeti Fejlesztési Minisztérium energiaügyi államtitkára üdvözölve a kezdeményezést azt mondta, céljuk olyan jogi szabályozás kialakítása, amely megszünteti a problémát, vagy minimalizálja azt. Hangsúlyozta, hogy a fogyasztók tájékoztatását segíti a fogyasztóvédelmi civil szervezetek támogatását szolgáló pályázat is. Szerinte ugyanis ezek a szervezetek eredményesen tudják elérni a fogyasztókat.

A Fidesz a kormányzati eredményekről
    
Gulyás Gergely (Fidesz) is a kommunizmus áldozataira megemlékező parlamenti konferenciával kezdte felszólalását, amivel kapcsoltban megjegyezte: nagyon sajnálják, hogy jobbikos képviselőket nem láttak ott.   

A kormányzati eredményekről szólva elmondta, ma Magyarországon a lényegről nem kíván beszélni az ellenzék, miközben el kell ismerni az elmúlt négy év eredményeit. Ezek között említette a többi között azt, hogy négy évvel ezelőtthöz képest 392 ezerrel többen dolgoznak, a munkanélküliség 135 ezer fővel csökkent és a legégetőbb társadalmi problémát, a devizahitelesekét is sikerült felszámolni.   

Rétvári Bence államtitkár közölte: az elmúlt években egyszerre csökkent az államadósság és a szegénységben élők száma, mindez úgy, hogy nem hitelből finanszírozták ezt.  

Az Országház déli bejáratánál üléskezdéskor Mondj nemet a trójai egyezményre feliratú transzparenssel a transzatlanti szabadkereskedelmi egyezmények ellen tiltakoztak civilek. Az EU és az Egyesült Államok között tervezett szabadkereskedelmi megállapodásról szóló parlamenti vita napjára időzített megmozdulást személyes jelenlétével is támogatásáról biztosította az LMP két képviselője, Szél Bernadett és Ikotity István.

   

 LMP: több munkahelyet, magasabb béreket!
    
Szél Bernadett (LMP) azt mondta, a kormány 2010-ben egymillió új, adózó munkahelyet ígért 10 év alatt, most időarányosan 400 ezer munkahelynél kellene tartani, ehelyett a versenyszférában csak 40 ezer munkahely jött létre. Értékelése szerint a kormánynak nincs munkahelyteremtő programja.

Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiaci államtitkára felszólalását úgy kezdte: ha ez a felszólalás 2009-ben hangzott volna el, minden szava igaz lenne. Közölte, a legfrissebb adatok alapján több mint 400 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma, és ha levonják abból a közfoglalkoztatási, illetve a migrációs növekményt, akkor a versenyszférában több százezerrel nőttek a munkahelyek. Elmondta azt is, a bérek olyan mértékben nőnek, ahogy azt a gazdaság teljesítőképessége lehetővé teszi.
        
MSZP: milyen állapotban találja a magyar gazdaságot a szabadkereskedelmi egyezmény?

    
Tóth Bertalan (MSZP) szerint a magyar közbeszédben súlyához képest alig lehet hallani az Európai Unió és az Egyesült Államok között kötendő szabadkereskedelmi egyezményről, és a tisztánlátást az is gátolja, hogy a kormány először titkosította a magyarországi hatástanulmányokat.   

Mint mondta, érdemes megvizsgálni, hogy ha a dokumentum végső formát ölt, milyen állapotban lesz a magyar gazdaság.    

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hangsúlyozta, hogy bonyolult, sok összetevős, komplex kérdésről van szó, a magyar termékek pedig versenyképesek, amit a tavalyi exportadatokkal igazolt. Mint mondta, születhet olyan megállapodás, amely az ország számára kedvező lesz, a kormány pedig folyamatosan figyelemmel kíséri a tárgyalásokat.
    
A Jobbik vizsgálóbizottságot szorgalmaz a Kubatov-listák ügyében
    
Novák Előd (Jobbik) szóvá tette, hogy az Országgyűlés nem emlékezett meg a kommunizmus áldozatairól, holott a holokauszt emléknapról öt nap eltéréssel is volt megemlékezés.
Beszélt arról, pártja vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi a sajtóhírek alapján a Kubatov-listák ügyében, mert van az Országgyűlésben egy párt, amely törvénytelen módon rögzíti nemcsak saját, hanem más pártok szimpatizánsainak adatait.

Patyi Gergely, az Igazságügyi Minisztérium igazságügyi kapcsolatokért felelős államtitkára közölte, szerdán a Parlament felsőházi termében volt megemlékezés a kommunizmus áldozatairól. A másik témával kapcsolatban közölte: a választási csalások miatt bárkinek lehetősége van jogorvoslatot kérni.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!