A családi adókedvezményről és a bankok, szolgáltatók, végrehajtók túlkapásainak visszaszorításáról is szeretne tárgyalni a Kereszténydemokrata Néppárt a frakciószövetség kihelyezett ülésén. Harrach Péter a KDNP-képviselőcsoport keddi ülése után azt mondta: a párt továbbra is elkötelezett a nehéz helyzetű családok iránt. A frakcióülésen ezért rákérdeznek majd a családi adókedvezmény kiterjesztésére, és, hogy ez hogyan valósítható meg.
A KDNP kezdeményezi továbbá a bankok, szolgáltatók és végrehajtók túlkapásainak visszaszorítását is.
A kereszténydemokrata politikus jelezte: támogatják a rezsiköltségek csökkentésének folytatását, és felvetik majd az önkormányzatok költségvetési problémáit is.
Harrach Péter hozzátette: úgy ítélik meg, hogy a közoktatás átalakítása jó ütemben zajlik, a sajtóban felvetődő kérdések pedig erőltetettek, politikai indíttatásúak. Ez fokozatosan érvényes a felsőoktatásra – folytatta, kiemelve: egyes radikális diákszervezetek mögött politikai erők és szándékok húzódnak.
Arra a kérdésre, hogy Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár helyzete stabil-e a kormányban, azt mondta: KDNP továbbra is kitart mellette, és támogatja őt, munkáját szakmailag jónak ítéli.
Kedd délután elkezdte a munkát a Fidesz–KDNP-frakció Gyulán, a háromnapos ülés egyik fő témája a rezsicsökkentés folytatása lesz.
Kedd délután békemenetet is tartottak a városban, hogy így fejezzék ki támogatásukat a kormány munkája iránt. Az esemény előtt Bencsik András szervező arról beszélt: a jelenlét a fontos, és az emberek hisznek abban, hogy ez az ország fel fog emelkedni. A rendezvényen több ezer fő vett részt.
A békemenettel párhuzamosan a baloldal is demonstrált, a tüntetésen a Demokratikus Koalíció (DK), a Magyar Szocialista Párt (MSZP) és a Szolidaritás ötven-hatvan helyi és környékbeli szimpatizánsa vett részt.