KDNP: Meg kell nyomni a vészcsengőt!

A Kereszténydemokrata Néppárt ezúton hívja fel Gyurcsány Ferenc figyelmét arra, hogy az Alkotmánybíróság a rendszerváltozás hajnalán azért jött létre, hogy még magát Gyurcsány Ferencet is megakadályozza az alkotmányos útról való letérésben.

A Népszabadság szombati számában a miniszterelnök nem kevesebbről beszél, minthogy nincs kétsége afelől, hogy a regisztrált élettársi közösséget elutasító döntés mögött nem a jog áll, „hanem a jognak valami többszörös áttétellel való magyarázata, amelynek a legmélyén az alkotmánybírák egyéni, konzervatív értékválasztása áll”. Bár az Alkotmány garantálja a vélemény-nyilvánítás szabadságát, nézetünk szerint Gyurcsány Ferencnek az Alkotmánybíróság tagjait megvádoló mondatai túlterjeszkednek, de legalább súrolják az e szabadság körét megvonó határokat.

„… ha így megy tovább, a házasság anyakönyvezése előbb-utóbb visszakerül az egyházakhoz, kötelező lesz a hitoktatás, míg végül a legfőbb hatalom megmondja, miként kell élni és értéket választani” – folytatódik Gyurcsány Ferenc gondolatkísérlete, melyből az tűnik ki, hogy „a rendszeresen bérmálkozó” kormányfő ellenségnek tekinti az egyházakat. Eközben – s ezt az idézett véleménye többszörösen is alátámasztja -, ő az, aki rendszeresen „kinyilatkoztatja vízióit” az általa elképzelt Magyarországról, amely köszönő viszonyban sincs a magyar emberek értékeivel és érdekeivel.

Egyetértünk a Népszabadságbeli interjú címével, mely szerint meg kell nyomni a vészcsengőt.

Igen! Gyurcsány Ferenc miatt!

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!