A KDNP megemlékezést tartott Doberdóban

Megemlékezést tartott a KDNP az olaszországi Doberdóban annak a százezer magyar hősi halottnak az emlékére, akik 1915-ben a térségben dúló harcokban estek el. Dr. Rubovszky György és Vejkey Imre, a Kereszténydemokrata Néppárt országgyűlési frakciójának helyettes vezetői, valamint Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke a doberdói Magyar Kápolnánál koszorút helyezett el és főhajtással tisztelgett a hősök emléke előtt.

A zarándokút célja, hogy felhívják a figyelmet azoknak a hősöknek a küzdelmére, akik életüket áldozták a hazáért. Olaszország 1915-ben támadta meg az Osztrák-Magyar Monarchiát, és a közös haza határainak védelme során a doberdói harctér a legvéresebb csaták színterévé vált.

A doberdói Magyar Kápolna helyét IV. Károly király jelölte ki és a magyar katonák építették fel. Számukra a templom a hazát jelképezte. Sokan közülük jeltelen sírokban a közelben nyugszanak. A kápolna az Emberi Méltóság Tanácsának védnöksége alatt áll.

Vejkey Imre beszédében kiemelte, hogy a magyar nemzetért hősi halált halt áldozatok, továbbá mindazok, akik a magyar szabadságért küzdöttek, megtették mindazt, amit akkor és ott kellett és lehetett!

"Úgy gondolták, hogy szabadság csak akkor lesz, ha az egyes emberek és a belőlük fölépülő közösségek összeadják erejüket a Hazáért. A Hazáért összeadták erejüket és meghaltak! Meghaltak, mint az a mag, mely földbehullt, hogy százszoros termést hozzon. Mi pedig "termésként" most itt állunk, és köszönetet mondunk mindenért! Köszönjük az áldozatot és küzdelmet, a bátorságot és az erős lelket, hogy ezer esztendő harcaiban is meg tudtunk maradni!"

A delegáció felkereste az osztrák-magyar katonai temetőt és imát mondott a hősi halottakért azon a helyen, ahol tavaly Ferenc pápa is látogatást tett és megtekintette a harcok színterén ma is látható lövészárkokat.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!