Az előrefizetős, kártyás áram és gáz mérőórák általános elterjesztését célzó törvényjavaslatot nyújt be a a KDNP az Országgyűlésnek. A tervezet szerint a szolgáltatóknak a hatvan napon túli hátralékosoknál kötelező lenne ilyen mérőórát felszerelni. Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője Bús Balázzsal és Pálffy Istvánnal tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a közüzemi díjtartozás súlyos probléma, ami miatt a kikapcsolás vagy kilakoltatás veszélye fenyegetheti az érintett családokat.
A kereszténydemokrata politikus a mostani szabályozást meglehetősen bonyolultnak nevezte, s ezen álláspontja szerint változtatni kell. Harrach Péter a kártyás telefonokhoz hasonlította az előrefizetős mérőórák működését.
Bús Balázs, a KDNP országgyűlési képviselője, Óbuda polgármestere rámutatott: nagyon nagy hátralékok halmozódtak fel abból adódóan, hogy a jelenlegi rendszer csak késve reagál a problémákra, így az adósságkezelési szolgáltatások csak akkor indulnak be, ha már jelentős összegű tartozás halmozódik fel.
Megjegyezte: ugyan jelen pillanatban is lehet kártyás mérőórákat felszerelni, de az eljárás bürokratikus, nehezen áttekinthető volta miatt csak kevesen élnek ezzel a megoldással.
A KDNP javaslata alapján minden olyan fogyasztónál, aki hatvan napon túli hátralékba kerül, a szolgáltató kártyás mérőóra felszerelésére lenne kötelezve. Ezzel megakadályozható lenne a további hátralékok felhalmozása, viszont az életveszélyes helyzetek is elkerülhetők lennének – jelentette ki a polgármester.
Ha szükség van a fogyasztásra, ezeket az órákat nagyon egyszerűen fel lehet tölteni, a működtetés az önkormányzatok támogatási rendszerébe is könnyen beilleszthetők – mondta a politikus.
A javaslat másik eleme, hogy a hátralékosok minden befizetésének húsz százaléka az adósság törlesztésére fordítódik. A kiosztott háttéranyag szerint a mérőórák úgy működnének, hogy ötezer forintnyi feltöltésből négyezer forint felhasználható lenne, míg ezer forint a fennálló adósságot törleszti.
An mérőórák felszerelését követően a szolgáltatónak a felszerelésről, és az inaktív órák fogyasztási helyéről rendszeresen adatot kell szolgáltatnia jegyzőnek.
Harrach Péter megjegyezte: tisztában vannak azzal, hogy a szolgáltatók ebben ellenérdekeltek, de mint fogalmazott: ezt az akadályt is le kell küzdeni.
Bús Balázs kérdésre válaszolva elmondta: kérhető az önkormányzattól a védendő státuszba vétel, és ezekben az esetekben a szolgáltatónak saját költségén kell a mérőórát felszerelni, és annak tulajdonosa is a szolgáltató. Ettől függetlenül is kérheti bárki a mérőóra felszerelését, saját költségén.
Az MTI kérdésére hozzátette: a mérőóra felszerelésének költsége mintegy 29 ezer forint.
Bús Balázs elmondta: a befizetés után kap egy kódot a fogyasztó, ezt kell beütni, és a számlálás visszafelé történik. Ez a rendszer mindenképpen megtakarításra ösztönöz, hiszen folyamatosan látható a fogyasztás, így könnyebben tudatosul, mikor, hogyan lehet takarékoskodni.
Pálffyi István, a Kereszténydemokrata Néppárt frakciószóvivője felidézte, hogy a Fidesz frakcióvezetője korábban már beterjesztett egy javaslatot, ami szabályozni kívánta ezt a kérdést. Az az indítvány kikapcsolási moratóriumot vezetett be, amely azonban az energiaágazatot megosztotta, és az energiaügyi államtitkár szakmai rosszallását is kiváltotta. Ezzel szemben a KDNP javaslata nemcsak a szociális ágazatban működők egyöntetű helyeslését bírja, hanem arra is alkalmas, hogy a törvényhozók között is konszenzust teremtsen – jelentette ki.